A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)
Szabadfalvi József: A debreceni mézeskalácsos mesterség
3. ábra. A tésztakészítés eszközei: 1. absteholó, 2. szita, 3. kalmármérleg, 4. mászli, 5. valger, (í. fakard, 7. kavarófa, 8. fa mozsár holni. Munka közben a gyúrópad egyik sarkában levő lisztből gyakran a tészta alá hintenek egy keveset, hogy le ne ragadjon. A tészta telj es meggy lírását végzik el a brehpadon, ezáltal lesz a tészta kidolgozott,további munkára alkalmas. Ha túlságosan sok mézet tesznek a tésztába,liszt hozzáadásával ismét meggyúrják. Ezt a munkát pírolásnák nevezik. Vigyázni kell azonban arra, hogy a szükségesnél jobban meg ne gyúrják, agyon ne breholják. A fáradttésztát (régebben gyúrt tészta) további munka előtt újra meg szokták gyúrni. Szalagálét (sütőpor — más néven fújtató vagy brehli) minden mézestésztához használnak. Főzni azonban csak az ember vagy állatot ábrázoló mézestésztához, az úgynevezett toknihoz szokták. Fél liternyi vízben feloldott kb. fél kilónyi sütőport felfőzik és egy jól elzárható üvegbe teszik. Ebből mérik ki a tésztához szükséges mennyiséget a következő módon: a brehpadon levő tésztába kézzel egy kis lyukat vágnak és beleöntik a felfőzött sütőport, s rá lisztet szórnak, majd a gyúrással oszlik szét egyenletesen a tésztában. A pólyásbabát ábrázoló mézestésztába a sütőport por alakjában teszik bele, előzőleg összetörik, hogy ne kerüljön 101