A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Komoróczy György: Hivatalszervezet és levéltári anyag a feudáliskori Debrecenben

Ez az állapot állott fenn 1848-ig, amikor a polgári forradalom következtében a városon belül a bírósági feladatok elváltak a közigazgatásiaktól. Ez az elválasztás végső soron megszüntette a hivatalvezetés addig formálisan fennálló egységét is. A városigazgatás formáihoz alkalmazkodtak a levéltári iratok kialakult fondjai. A szervezetnek megfelelően létrejöttek olyan levéltári egységek, amelyek szervesen tükrözték a hivatali működés rendjét s ezeket a levéltári egységeket hivatali vagy ügyviteli fondoknak nevezzük. Ilyen ügyviteli fondképző volt maga a communitas, amely a XV/II.. századtól kezdve önállóan is tartott gyűléseket. Az ülésekről jegyzőkönyveket vezettek s ezeknek a jegyzőkönyveknek szerkesztése a néptribunra illetve írnokára tartozott. A jegyzőkönyvek gazdag anyagot tartalmaznak főként olyan ügyekben, melyek a város szervezésére, a városi hatóság bírálatára és a közigazgatási apparátus ellen emelt panaszokra vonatkoznak. Ügyviteli illetve hivatali fondnak tekinthetjük a bírósági iratokat. Önálló bírói hivatalszervezet, a sedes iudicatus, az 1770-es években tűnt föl Debrecenben. Elnöke a főbíró volt, míg elődje maga a senatus, amely a bírói szék megalakulásáig korlátlanul Ítélkezett vitás kérdésekben. A sedes iudicatus felállítása Mária Teréziának 1771 május 14-én kiadott rendeletén alapszik. Összetétele: a főbíró -f- 4 senator, akiknek személye az eddigiekkel szemben változatlan kellett hogy legyen. Debrecenben 1773ban szervezték meg ezt a hivatalt. A bírósági iratok egységes fondja 1786tól kezdődően két részre tagolódik: büntető bíráskodásra, polgári bíráskodásra. A polgári bíráskodás ügykörébe sorolhatók a peren kívüli eljárás ügyiratai, amelyek a magántulajdon változásait, bevallásokat, eltulajdonításokat, telekkönyvezéseket, tehát a városi élet gazdasági menetének döntő okmányait tartalmazzák. Önálló iratképző hivatal volt a főjegyzői hivatal (officium notariatus). Míg a XVIII. sz. előtt a főjegyző kizárólag a főbíró előadójaként intézte az ügyeket, 1750-től kezdve önállóan járt el. Az iratok hátiratán legtöbbször ő utasította a tanácsnokokat, vagy más referenseket, és az utasított személyek neki nyújtották be jelentéseiket, melyek fölött ő maga döntött, bar valószínű, hogy fontosabb ügyekben a főbírónak előterjesztés tett a döntésre vonatkozóan. Fizetése a XVIII. sz.-tól kezdve azonos volt a főbíróéval, míg az ő 600 Ft-jukkal szemben a tanácsnokok 400 Ft-ot élveztek. A főjegyzői hivatal intézte a város közigazgatási ügyvitelét. A hivatal szervezete több előadóra tagolódott s amellett irányította az irodát (cancellaria) és a régi levéltárat. A főjegyzői hivatal állította össze a jegyzőkönyvek referátumait, maga a főjegyző, vagy beosztottja fogalmazta a tanácsülési jegyzőkönyveket, amelyeket az iroda másolt le, és készített elő a felsőbb hatóságok elé leendő felterjesztésre. Irattárilag ennek a hivatalnak fondjába tartoznak a közgyűlési jegyzőkönyvek, azok fogalmazványai, a jelentések, maguk a tanácshoz előterjesztett beadványok. A jelentések (relationes) a tanácsülések fontos tartozékát képezték. Önálló irattári szerkezetű iratcsoport, de lényegében a tanács működésének szerves részét alkotják. A tanács elé terjesztett jelentések az iratok tartalmát is meghatározzák. Különböző építkezések, tűzvészek, a pásztor életére vonatkozó elszámolások és megfigyelések, a földbirtoklás rendjének sza47