A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

I. Dankó: Zur Frage der ethnischen Zusammensetzung der Hajdus

jellemző a kiterjedt állattenyésztésre — hogy „minden szolga, a kinek marhája vagyon, akár tavalyi, akár harmadfű és akár minémü az idején kivül, földbirt fizessen minden marháj átül hat-hat polturát esztendőnként".

59 De a kiterjedt állattenyésztésre mutat az a jelenség is, hogy se szeri se száma nem volt az elkóborolt jószágoknak, Szoboszlón csupán az 1696. évben 32 elbitangolt befogott állatot jelentettek be a városnál s kérdés, mennyi lehetett a be nem jelentett kóbor jószág?

60 A rideg jószágtartáshoz nagykiterjedésű legelőkre volt szükség. Éppen ezért a szoboszlói tanács az amúgy is széles határt bérletekkel, zálogbavételekkel és újabb földvásárlásokkal még inkább kitágította. Ilyen módon került birtokukba, illetve használatukba Angyalházán, Zeleméren, Szigeten, Kötelesen, hegyesen, Nádudvaron és Kisszoboszlón egy vagy több birtoktest.

61 A szerzett birtokok szétosztásáról, használatának módjáról ugyancsak a tanács döntött. A város lakói a régi „karddal keresett jószágon", de az újonnan vásárolt birtokon is aztán szabadon gazdálkodhattak, s földjükkel tetszés szerint rendelkezhettek. A város polgárai földbirtokukat akár örökre el is adhatták, a tulajdonost a tanács a szabadrendelkezés jogában nem korlátozta, azonban a födbirtok, kert vagy háztelek eladása — nyilván a város statútumának rendelkezése értelmében — csak a városi magisztrátus tudtával történhetett. A város népe — ezúttal csak utalni kívánunk rá — élt is a szabadrendelkezési jogával, a jegyzőkönyv tanúsága szerint számtalan esetben cserélt Szoboszlón egész vagy részbirtok gazdát.

62 A városi tanács önálló városgazdálkodást is folytatott. Maga a város földbirtokkal rendelkezett, amelyen gazdálkodott, de az ún. királyi haszonvételek: a korcsmáitatás, mészárszék, vásári vám stb. is a város közös jövedelmét gyarapították. A város tulajdonképpen ezekből a jövedelmekből fedezte a közigazgatás kiadásait, de zálog- és hitelügyleteinek a költségeit is ebből rendezte.

63 Sajnos a XVII. századból mégcsak egészen töredékes feljegyzések maradtak fenn s így a jövedelmek és kiadások méreteit, arányát hozzávetőlegesen sem igen tudjuk megállapítani. Szoboszlón az egyházszervezet és az iskola is a tanács rendelkezése alatt állott. A hajdúság között s egyáltalán az egész tiszántúli vidéken a reformáció kálvini irányzata hódított. A XVII. században már egész Szabolcs megyében csupán Kisvárdán és Kálióban állott fenn katolikus plébánia. Szoboszlón is a református hit lett az uralkodó vallás, ennek megfelelően itt is protestáns egyházat és iskolát találunk. Az egyházszervezési munka feltehetően a letelepedéssel párhuzamosan megindult. 1643-ban a tanács Váczi András lelkipásztornak azért adott a város szabad földjéből örökre egy háztelket, mert megtekintette „sok esztendőktül fogva az istenek anyaszentegyházában közöttünk való tanítását és fáradozását".

64 A pap a város megbecsült embere volt. Országgyűlésre, megyei összejövetelekre a tanács legtöbbször a mindenkori lelkészt küldte ki követként. Ismeretes, hogy a hajdúvárosok képviselőit először az 1620-ban Besztercebányán tartott országgyűlésre hívták meg,

65 további országgyűlési szereplésükről azonban nincs pontos tudomásunk. Az erkölcsi megbecsülés mellett a tanács a lelkésznek komoly anyagi ellátást is biztosított. Egy 1673-as kimutatás szerint a prédikátor fizetését a tanács a következőkben határozta meg: készpénzben évi 125 forintot kapott, természetben 200—200 véka búzát és árpát, őrlésre 6 forintot, két vedres dézsa túrót, két disznót vagy 7 A debreceni Déri Múzeum Évkönyve 97