A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

I. Dankó: Zur Frage der ethnischen Zusammensetzung der Hajdus

helyette 14 forintot, útiköltségre 4 forint és 50 dénárt, 20 szekér fát, 400 kéve nádat, 20 kapást egy napra, ezeken kívül minden keresztelésért 1 tyúkot és 1 kenyeret, esketés után 50 dénárt és vügél a halotti prédiká­cióért 1 forintot. 66 A szob oszlói iskola a debreceni Református Kollégium egyik parti­culája volt. Rektorait a szoboszlói tanács a XVII. században — miként a papokat és a nótáriusokat is — a Kollégium diákjai közül fogadta fel, akik természetesen az anyaiskola szellemét hozták magukkal. 67 Rátkai Károly feltevése szerint Szoboszlón már az 1590-es években volt iskola, a lakosság elmenekülésével és pusztulásával azonban az iskolai élet is meg­szűnt. 1621-ből aztán újból van adatunk áz iskola ujjászerveződéséről, immár városi keretek között. Persze a XVII. század első felében a szoboszlói iskola esetében aligha gondolhatunk többre, mint' amilyenek a korabeli falusi iskolák voltak. 68 Azonban fokozatosan fejlődött s az 1674-ből ránk­maradt tanítói feljegyzések tanúsága szerint az írás-olvasás oktatásán már jóval túljutottak, úgyhogy a felsőbb osztályokban már a grammatika elemeit is elsajátították. 69 A korabeli általános városi jogrendnek megfelelően Szoboszlón az igazságszolgáltatás terhe is a tanács vállára nehezedett. Köztudomású dolog ugyanis, hogy Magyarországon a közigazgatást és az igazságszol­gáltatást csak a kapitalizmus korában, 1869-ben választották el egymástól s így a városi tanácsoknak szükségszerűen kellett igazságszolgáltatási feladatokat is ellátniuk. A középkori városok a bíráskodási joghoz azonban egyenesen ragaszkodtak, a városi kiváltságaik egyik sarkalatos pontjának tekintették. Ez érthető, mert az önmagát igazgató, saját maga fölött igazságszolgáltatási szerepet is elvállaló városi közösség ezzel a privilégi­umával élve, sok tekintetben ki tudta zárni, vagy legalább csökkentette a földesúri hatalomnak, a vármegyének, de esetleg még a királynak is a városi privilégium megcsonkítását vagy a város belügyeibe való beavat­kozását célzó törekvéseit. Természetesen amikor a városi tanácsnak a bíráskodás terén betöltött fontos szerepét hangsúlyozzuk, nem szabad arra gondolnunk, hogy minden ügy megítélésénél a városi tanács összes tagja jelen volt. Szoboszló eseté­ben azt látjuk, hogy a főkapitány, illetve a hadnagy vagy a bíró a legtöbb­ször egy esküdt és más városi tisztségviselők jelenlétében ítélkezett. így pl. 1639-ben, amikor Lugosi György szolgája Veres János állott a tanács ítélőszéke előtt, a nótárius többek között azt jegyezte fel, hogy a Veres János fogadalomtételénél „jelen volt Éles Ambrus hites ember". 70 Vagy 1640. július 13-án Oláh Pál lopás vétségének a megítélésekor a kapitány mellett még Nagy Tamás esküdt, Vas István városgazda, Dobos Márton porkoláb volt jelen. 71 A szoboszlói tanácsnak igazságszolgáltatás területén alkalmazott elvi álláspontját forrásadatokkal nem tudjuk rekonstruálni, még csak nem is következtethetünk arra. Meg kell elégednünk azzal az általános megálla­pítással, amit Barcsa János Nánásra vonatkoztatva hangsúlyozott, hogy a hajdú város igazságszolgáltatásában a Hármaskönyv és a gyakorlati élet útmutatásai érvényesültek, 72 , amelyek azután mintegy összefonódva a város szokásaiként a statútumokban nyertek megfogalmazást. Azt azon­ban világosan látjuk, hogy a tanács igazságot osztó keze vétség esetén a 98

Next

/
Oldalképek
Tartalom