A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

I. Dankó: Zur Frage der ethnischen Zusammensetzung der Hajdus

módjára „fegyverekkel és hadi szerekkel jól fölkészülve, a mi és utódaink parancsára minden közönséges hadjáratban jelenlenni és a hazának híven szolgálni" tartoznak.

5 Valójában tehát a hajdúság egy része az 1605. és 1606. években kelt kiváltságlevelek alapján nemesi kiváltságot kapott. Ez gyakorlatilag nem azt jelentette —, miként a jobbágysorból kiemelkedett Kismarja esetében sem

6 —, hogy a hajdúk egyszerre beolvadtak és azonosultak a rendi keretekbe szerveződött nemesi társadalommal, hanem azt, hogy az eddig feudális függő viszonyban élő társadalmi réteg nemesi jogokkal rendelkező, katonáskodó szabadparaszti társadalmi képletté alakult át. Természetesen hangsúlyoznunk kell, hogy a hajdúság közös kiváltságlevelet kapott, tehát a nemesi jogokat csak közösen és nem fejenként gyakorolhatta, a kiváltságlevélben biztosított nemesi szabadság csupán a hajdúközösségen belül érvényesülhetett. A hajdúszabadság alapokmányaként tekinthető Bocskai-féle privilégiális oklevelek a letelepedés céljára eddig teljesen lakatlan avagy desertává vált falvak széles kiterjedésű földterületét biztosította a hajdúknak örök tulajdonul, a letelepedés módját, külső keretét, az új települések szervezeti felépítését s a kialakuló hajdúközösségek önkormányzatának fokát és módját azonban még csak nagyvonalakban sem körvonalazta. A későbbi erdélyi fejedelmek vagy éppen magánföldesurak által más községeknek kiadott hajdúkiváltságlevelek, mint azt pl. Nyíregyháza

7

, Hernádnémeti

8

, Szederkény

9

, Luc

10 stb. esetében láthatjuk, már eleve szabályozták a hajdútelepek életműködését. Nyilvánvaló azonban, hogy a Bocskai által kiváltságolt s nemesi szabadságot élvező több mint 10 000 hajdúcsalád letelepedési formájául a városi keretnek kellett szolgálnia. A hajdúvárosokat kifejezetten katonai, politikai érdek szülte. Az erdélyi fejedelemség ugyanis — Kemény János szavaival — „nagy földnek bástyául"

11 óhajtotta a hajdútelepeket létrehozni az erdélyi állam, a habsburgi hatalom és a török hódoltság ütközőpontján. Éppen ezért — mint ahogyan erre már Győrffy István is rámutatott — a hajdúvárosok jellegét elsősorban a katonai, védelmi cél határozta meg.

12 Ugyanakkor a békés időszak a hajdúktól a szorgos polgári termelőmunkát kívánta meg. Világos tehát, hogy amikor a hajdúk a városi keret és a városszervezet kiépítésén munkálkodtak, a polgári életigényekre is tekintettel voltak. Ez viszont feltétlenül azt jelentette, hogy a városszervezet és a városi önkormányzat kialakulása és megszilárdulása párhuzamosan haladt a városokat megillető kiváltságok megszerzésével. így végül is a hajdúvárosokban egy sok tekintetben valóban sajátságos városi alakulat jött létre: a kollektív nemesi szabadsággal rendelkező, katonáskodási kötelezettséggel megterhelt társadalmi réteg szerveződött városi keretekbe a lényeges városi kiváltságok biztosításával anélkül, hogy külső formájában a legcsekélyebb mértékben is városokra emlékeztetett volna s anélkül, hogy iparűző vagy kereskedelemmel foglalkozó polgársága lett volna. A hajdúközösségek városi formájukat nem igazi városalakító tényezőknek köszönhetik: valójában csak formáról van szó, melyet a gazdasági előfeltételek nélkül vesznek fel, a rendi különállás és az önkormányzat szükségének megfelelően. így, a jellegüket meghatározva érthetjük csak meg, hogy a hajdúvárosok szervezete kiépítésében — amihez a letelepedéssel párhuzamosan a Bocskai halálát követő években hozzá is kezdtek -- s önkormányzatuk gyakorlásában a katonai és polgári elemeknek keverednie kellett. 86