A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)
Újváry Zoltán: Ősi famegmunkáló eszköz népi használatban
az esztergák azonban az esztergaformák fejlettebb csoportjához, az un. lábítós, lábbalhajtott esztergák .csoportjához tartoznak, s az eredetkérdés teljesen figyelmen kívül marad. Az eredet, helyesebben egy kiindulási gócpont megállapítása szinte lehetetlen. Tanulmányunk lényegét illetően talán nem is szükséges. Nem lesz érdektelen azonban mégsem erre az ősi munkaeszközre vonatkozó, az archeológiai kutatás nyomán eddig feltárt eredmények felvázolása. Erdélyi I. az avarkori csontmegmunkálás néhány kérdéséről írt jeles tanulmányában lapalji jegyzetben kitér az eszterga-problémára is. 21 Az eszterga eredetkérdésében azt vallja — nagyon helyesen—, hogy az esztergatípusokban Európa és Kelet között olyan nagy a különbség, hogy monogenezisre egyáltalában nem gondolhatunk. Példának említi, hogy a kétpedálos esztergapad Európában teljesen ismeretlen. 22 Ha abból a tételből indulunk ki, hogy a tűzfúró, illetőleg általában a fúrók mechanizmusának elve adta az indító okot az eszterga megkonstruálásához, akkor elvileg az is feltételezhető, hogy az eszterga mindenütt létrejöhetett, ahol ismerték a fúrók mechanizmusának elvét. Az archeológusok megállapításai szerint az eszterga a rómaiak révén terjedt el. 23 Ezt vallja A magyarság néprajza is. 24 E megállapításhoz az alapot kétségtelenül az a tény szolgáltatta, hogy az első esztergaábrázolás keletről, közelebbről Egyiptomból volt ismeretes. 25 Ennél az esztergályozást két ember végzi, egyik a tárgyat forgatja, a másik a kést tartja. Ujabb eredmények szerint az esztergályozás Közel-Keleten i. е. a VIII. sz.-ban már megjelenik. 26 Egyes kutatók, pl. Feldhaus F. M. szerint az eszterga jóval korábban, már a kőkorban megvolt Egyiptomban, Európában pedig a bronzkorban és a korai vaskorban tételezi fel. 27 Ez a feltételezés, mint ahogy azt fentebb is mondtuk, a fúró nyirettyűs forgómozgásának alkalmazásából ered. Ha a fúró és esztergatechnika között kapcsolatot tételezünk fel és a fúró íj as forgatási elterjedésének idejét összefüggésbe hozzuk az eszterga megjelenésével, akkor ezen a ponton a hazai eredményeket illetően Roska M. kutatásaira is hivatkoznunk kell. Roska M. Ismerte-e az erdélyi neolithikum ősembere a hengeres fúrást? с munkájában a leletek alapján azt bizonyítja, hogy Erdélyben a neolithikum idején már ismert volt a kő és csontholmiknak a hengeres átfúrása. A hengeres fúrás titka Roska M. szerint Észak-Európa felől jött Közép-Európába, mivel ott már a mesolithikumban ismeretes volt. 28 Utalnunk kell azonban itt még Childe G. adataira is. Eszerint az íjas fúró i. e. már 2500-ban egyiptomi ábrázolásokon előfordul. Valószínűnek tartja, hogy olyan régi mint az íj, és paleolitikumra megy vissza a keletkezése. 29 Ugyancsak Childe G. egy i. e. 1459-ből származó thebai sírból olyan ábrázolást közöl, amelyen a famunkások íjas fúróval dolgoznak. 30 Nincs okunk kételkedni abban, hogy az erdélyi neolithikum ősembere is íjjal létrehozott forgómozgást alkalmazott s így mind a két esetben feltételezhetjük az eszterga megjelenésének, kialakulásának lehetőségét. Annak a kérdésnek a lezárásához, hogy lehetséges-e a vertikális állású fúróból az eszterga gondolatának kialakulása, Feldhaus F. M. közlése — úgy hisszük — elég bizonyító. I. e. 300 körűiről mutat be egy egyiptomi reliefet, amelyiken egy függőlegesen állított tárgyat esztergályoz két ember. Az egyik szíjjal forgatja a megmunkálandó tárgyat, vele szemben a másik 133 i
