A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Újváry Zoltán: Ősi famegmunkáló eszköz népi használatban

árukészítéssel és eladással járó hivatalos felügyelet is. A legdöntőbb ok azonban valószínű, hogy az utóbbi évek során a jobb megélhetést biztosító gyárakba és nagyüzemekbe való özönlés lehetett. Mindezek ellenére azonban a nagy múltra visszatekintő háromhütai fafeldolgozás jelenleg is mesterségbeli tudásanyagát alkotja a háromhutaiaknak. Ez a tudásanyag alkotóan ma már csak egy-két használati tárgy elkészítésére korlátozódik. A korábbi évek eszközei közül elsősorban a szövés-fonáshoz szükséges különböző eszköz, tárgy készítését említhetjük meg. Az árusításra kerülő, illetve rendelésre készülő eszközök közül ma már csak néhány található. Ezek között első helyen áll a fonásnál használt orsó. Az a tény, hogy a lassan sorvadó famunkák közül az orsókészítés még mindig fennáll, elsősorban az állandó szükségleteknek tulajdonítható. A kender fonásánál használt orsóból a fonóasszonynak mindig bőségesen * kellett lenni, főleg nagyobb kendertermelés esetén. Azonban nemcsak saját, illetőleg helyi szükségletek kielégítésére készítették az orsót, hanem távolabbi vidékekre is elvitték és pénzért árulták vagy terményért cserélték. Az orsók tényleges árusítását tulajdonképpen nem az orsókészítő végezte. Az árút egy közvetítő vette át, aki némi kereset reményében eljuttatta a vásárlóhoz. Helybeli asszonyok keresték fel az orsókészítőt, akitől megvették az orsót s távolabbi falukba, vidékekre — főleg a Hernád völgyébe — vitték eladni. Ezek az asszonyok az orsót nem pénzért adták tovább, hanem cserélték kenderért. De a közeli falukból — főleg Komlóskáról — a parasztasszonyok is felkeresték az orsókészítőket. Árpát vagy búzát vittek magukkal, amit orsóra cseréltek át. Az orsó, guzsaly s általában a szövés-fonáshoz szükséges kisebb tárgyak elkészítéséhez egy egészen egyszerű eszközt a kézihajtású, nyirettyűs esztergát (tokarnya) használják. Mint említettem a nyirettyűs eszterga mai alkalmazására Szatmár megyéből is van adatunk.

3 Utaltam arra, hogy az eszterga megmaradását az eleven faipar elősegíti. A szatmári Gacsáj tájilag éppen ellentétes terület, mint Háromhuta. Sík vidék, ahol viszonylag kevés az erdő, a f amunka teljesen elsorvadt. Az esztergát azonban még a közelmúltban is alkalmazták. Viszont ez az alkalmazás csak egyetlen tárgy megmunkálására, a fonásnál használt orsó elkészítésére korlátozódott. Erre a szerepére mutat a neve is. Gacsájban az esztergát orsócsinálónak hívják. Ilyenformán a gacsáji eszterga csak egy tárgy elkészítésére visszaszorult munkaeszköz. Ennek a ténynek a jelentőségére az eszterga fejlődését illetően, lejjebb még visszatérünk. A háromhutai esztergát az 1. és 2. ábrán mutatom be. A tokarnyán esztergályozandó fát az eszterga két egymással szemben álló fejrészébe szorítják. Az egyik fejrész (2. ábra A.) mozgatható az esztergályozandó darab hosszúságának megfelelően. Az esztergályozásnál a tárgy gyors forgatására van szükség, hogy a véső (dlatko) egyenletesen, megfelelő módon metsze az anyagot. A megmunkálandó fa forgatása egy, az esztergától különálló eszköz segítségével, kézierővel történik. Ez az eszköz, aminek külön neve nincs, 60—70 cm hosszú somfa, egyik végéről ostorszerűen alácsüngő szíjjal (2. ábra B.) A nyél másik végén a marok görbületének megfelelő fa van erősítve. A szíjat a 2. ábrán látható módon a tárgyra csavarják úgy, hogy a szíj ebben az állásban egyenlő hosszú legyen a nyéllel. Az esztergályozó egyén bal kézzel a markolati részt átfogja s hüvelyk 9 A debreceni Déri Múzeum évkönyve ÍZJ *