A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)

Béres András: A Déri Múzeum Debrecen környéki díszes pásztorbotjai

A Hortobágyról, a hortobágyi pásztorkodásról szóló leírások majd mindegyikében találnuk olyan részt, mely a pásztorok felszereléséről beszél. Olvashatjuk, hogy a pásztorok berakással díszítik karikásuk nyelét és botjukat. „Faragott botja van a méltóságos úrnak, ezüst végű botja van a tiszttartó úrnak, görbe botja van az ispánnak és béres gazdának, ólmos botja a kerülőnek, fütyköse a gulyásnak, bunkós botja a kanásznak, kampós botja van a juhásznak, ostornyele a béresnek, itt üres kézzel senki se jár", mondja Veres Péter Balmazújváros és környékéről, az ottani nép életéből írott egyik művében.

4 (1. kép). A bot nagysága, alakja és viselése elsősorban gazdájától függ, de meghatározza az is, hogy milyen pásztorról, csikós, gulyás, vagy pedig kondásról van szó. A hortobágyi pásztorbotokról igen sok tanulmányban történt említés, de részleteiben alig boncolják a kérdést, rövid és általános megjegyzéseken alig jutnak túl. Ez teszi szükségessé, hogy újszerű vizsgálattal körültekintőbben nézzük meg a díszítő stílus kérdését, helyét világosan megjelöljük az ország lényegében azonos, de stílusában más darabjai között.

5 A pásztorok tehát munkájukhoz mérten különböző botokat hordanak.

8 A csikós, gulyás és néha a kondás botja is nagyobbára árvatölgyfából készül, de nem ritka a kőris, veresgyűrű, som, kökény és szilvafa sem, amit az erdőszélek, vagy kertek fáiból szerez a pásztor. Nélküle el sem lehet képzelni, nem pásztor a pásztor. S mint kedves kézbeli szerszámát igen gyakran művészien díszíti. Hosszúságát „testhez állónak" vágja.

7 A gulyás nagyobb, vastagabb, bunkós, kerek fejű botot hord, a csikósé vékonyabb, takarosabb, a kondás botja derékban görbül, a juhász szerszáma a hosszú nyelű kampó. A pásztorok között a legvastagabb botot a bikagulyás viseli, mert ő őrzi a legerősebb és legszilajabb jószágot, és ide kellenek a legerősebb, legtalpraesettebb bojtárok is.

8 A bot a pásztor kezében elsősorban terelőeszköz, mely a jószág közötti rendteremtésre és eligazításra szolgál. Meg kell azonban jegyezni, hogy igen goromba terelőeszköz, mely nagyon sok kárnak lehet eredője. A pásztor a jószág mellett nem hagyhatja el maga mellől. Többször súlyközéppontban markában fogja és vízszintesen tartja. Pulija vagy a bot elejénél, vagy a végénél nyargal mellette. Ha figyelmeztetőként lép a jószág közé, a bot fejét fogva felfelé tartja, vagy vékonyabbik végével felfelé vallanak támasztja, néha előre nyújtogatja, közben nagyokat kiált, tereli a jószágot s időnként végigméri egyik-másik gerincén. Az biztos, hogy kevesebbet kell futnia, ha jó botja, pulija, és karikása van. Gyakran, ha indulatba jön, botját a jószág közé vágja. Bizony megtörténik, hogy a nagy botnak súlyos ütése kárt tesz a jószág testi épségében is, különösen, mikor véggel 1. kép. Botos pásztor. Ruhzsírtarto karcolt díszítése 4 Veres Péter, Három nemzedék. Szolgaság, Bp., 1951, 15. 5 Vö. Magyarság néprajza II. 29—30 és 113. * Ecsedi István, A Hortobágy puszta és élete, Debrecen, 1914, 209 ; Béres András, i. m. 257. T Vö. Ant. Václavik, Slovenské palice. Vydala Matica Slovenská 1938, 13. 8 Ecsedi István, hagyatéka. DMA. NGy. 71, 75. 84