A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)

Szabadfalvi József: A magyar mézeskalácsosság kialakulásának kérdéséhez

tudjuk, hogy nagyböjt idején szokásban volt olyan mézeskalács készítése, amelyből a böjt idején minden nap letörtek és elfogyasztottak egy-egy darabot. Német népterületen a zárdákból a mézeskalács készítése hamar átvándorolt a polgári iparba. A mézeskalácsos céhszervezet (Lebzelterzunft, Pfefferkühlerzunft) Schweolnitzben 1292-ben, Oppelnben 1337-ben, Münchenben 1473-ban, Nürnbergben 1643-ban már biztosan kimutatható. Az állami és egyházi életben Németországban még a XVII. sz. folyamán is nagy szerepet játszott a mézeskalács. III. Frigyes 1487-ben egy nürnbergi országgyűlésen négyezer gyermeket ajándékozott meg saját arcképével díszített mézeskaláccsal. A nürnbergi gyónók 1631-ben megkapták kedvelt plébánosuk mézeskalácsra rányomott arcképét.

12 A magyarországi mézeskalácsos céhek valóban a XVII. sz folyamán német hatásra alakultak meg. Az 1619-ben megalakuló pozsonyi mézeskalácsos céh hatására a felsőmagyarországi városokban még a XVII. sz. folyamán megindult a céhek megszervezése. Besztercebányán, Bártfán, Kassán, Eperjesen és Nagyszombaton már a XVII. században megkezdte a céh a működését.

13 De a céhek megalakulása előtt is dolgoztak már Sopron megyében német mézeskalácsosok. A mesterségnek Sopron megyében két központja, Sopronban és Kismartonban volt. Sopronban már az 1535-ben kezdődő polgárkönyvek is említik a bábsütő mesterséget. A XVI. sz. folyamán több mézeskalácsos (Unglaub Mihály 1559-ben, Koberwein Benedek 1565-ben, Khobermann [Koberwein?] András 1571-ben, Behaimb János 1572-ben, Gambst Máté 1580-ban) nyert Sopronban polgárjogot. A soproni és kismartoni mézeskalácsosok a XVII. sz. folyamán a pozsonyi céhhez tartoztak.

14 A mézeskalácsos ipar jelentős szerepet játszott Felsőmagyarországon már a XVII. sz. folyamán. A lőcsei mézeskalácsosok a XVII. században élénk kereskedelmet folytattak Lengyelország felé. Kassa, Eperjes, Rozsnyó és Rimaszombat pedig a hazai piacokon versenyeztek egymással. A XVII. sz. utolsó évtizedében a rimaszombati kontár mézeskalácsosokat a kassai, eperjesi, besztercebányai és rozsnyói céhes mesterek — királyi privilégiumaikra hivatkozva — a vásáron való eladástól el akarták tiltani.

15 Az alföldi városok mézeskalácsosai csak a törökök kiűzése után a XVIII., XIX. sz. folyamán alakítottak érdekeik védelmére céheket. Debrecenben, az Alföld legnagyobb mézeskalácsos központjában, a mézeskalácsos céh csak 1713-ban alakult meg. Ekkor adta ki a város a kiváltságlevelüket,

16 amelyet tizenhárom évvel később III. Károly 1726-ban erősített meg.

17 Egészen bizonyos, hogy. mézeskalácsosok már korábban is dolgoztak a városban. A céhlevelek artikulusai arról tudósítanak, hogy a városban s a környező falvakban nagyon sokan dolgoznak a céhen kívül: „Miuel hogy mi körülünk sok Contárok találtatnak, mind Városokban 12 Érich O. A., Volkskunst. Die deutsche Volkskunde, (Szerk. Spamer A). Berlin —Leipzig, 1935 II. 313. 13 Houdek J., Cechovnitctvo na Slovensku, Türe. Sv. Martin, 1943, 46, 47, 53, 59, 65. 14 Csatkai Endre, Thier László ütőfagyűjteménye. A soproni és kismartoni bábsütők történetéből. (Kézirat.) 1—3; Koller Gusztáv, A soproni céhek életéből (a XVI. és XVII. századba), Budapest 1915, 14-15. 15 Rodiczku Jenő, e Amagyar méhészet múltjáról, Budapest, 1892, 19. 16 Szabadfalvi Józsf, A debreceni mézeskalács. Alföld V. (1954) 68 ; A debreceni mézeskalácsosok 1713. évi céhszabályzata megjelent Kárffy Ödön közlésében : Magyar Gazdaságtörténeti Szemle VIII. (1901) 294—304. Eredetije az Országos Levéltár magyar udvari kancelláriai osztályában „Conceptus Exped" 1721. évi N. o. 35. ex Julio alatt. 17 Szabadfalvi József, i. m. 68 ; Eredetije : Debreceni Állami Levéltár. Céhiratok. Számozatlan. 75