A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)
Szilágyi János György: A későetruszk bronzművesség emlékei a Déri Múzeumban
zést, annak ellenére, hogy a későetruszk monumentális művészet tartalmában nagy mértékben az etruszk társadalom IV. századi megrendülését,, hanyatlás —hangulatát tükrözi. 86 A módosabb rétegek életéhez kapcsolódó kisművészeti műfaj ok,—amennyiben nem halnak ki a III—I. század folyamán, ahogy pl. a tükörvésés művészete, — a gazdag római házak használatában újulnak meg, mint a kandeláberek esetében láttuk. Ezzel a folyamattal, az etruszk és római vezető réteg összeolvadásának folyamatával 86a párhuzamosan egy másik is megfigyelhető: az etruszk városok és falvak alacsonyabb néprétegeinek bizonyos fokú összenövése az itáliai parasztsággal és a városi plebs-sel, sőt az idegenből jött rabszolgákkal is. 87 Ennek a lehetősége adva volt abban, hogy Itália népeinek jelentős részét szorosabb kapcsolatok — mind etnikai, mind kulturális kapcsolatok —fűzték egymáshoz, mint ahhoz a kisszámú hódítóhoz, amely Itáliába érkezve az ottani lakosság egy részével együtt az etruszk kultúrát kialakította. Ennek a jelentőségét azonban nem szabad túlbecsülni: a nyelvrokonság bizonyára nem sokat jelentett, kultúrájukat tekintve pedig az archaikus kori Itália népei egyáltalán nem mutatják azt az egységet, amelyet elsősorban Altheim ábrázolása nyomán gondolпапк, 88 sokkal inkább a határozott regionális elkülönülés jellemző e korszak itáliai kultúráira, s az etruszk terület népeinek kultúrája domináló módon etruszk jellegű, ugyanúgy, ahogy a Magna Graeciában lakóké túlnyomórészt görög. Az egységes itáliai kultúra — bármilyen korlátozott is ez az egység mélységben és szélességben egyaránt — minden jel szerint az V. század második felében, s még határozottabban a IV. században kezd kialakulni, abban a korszakban tehát, amelyben Itália népei Róma ellen vívják önállóságukért élet-halálharcukat. 89 A fő ellenségnek saját uraikat tartották, s tudjuk, hogy Veiiből, Faleriiből, Capenából a harcok idején számosan szöktek át a rómaiakhoz. (Liv. VI. 4,4.) A IV. század folyamán azonban Róma lett a fő- és lassanként az egyetlen ellenség, s a IV. század végétől már határozottan látható, hogy Itália népei hajlamosak politikailag is egységesen fellépni Róma ellen» samnisok, umberek, etruszkok, szövetségükbe vonva a délitáliai görögséget s olykor az itáliai gallokat is. 90 Segítette a keveredést maga a római hódítás is, amelynek során a meghódított területekre a római plebset telepítették be. A római uralom azután a politikai kereteket is megadta ehhez az egységhez, amelynek utolsó Róma-ellenes megnyilvánulása a szövetséges háború volt. Az uralkodó réteg ízlése és gondolkodásmódja természetesen mély nyomokat hagyott ennek az összitáliaivá olvadó népnek a kultúrájában; életmódjának, társadalmi helyzetének és sokszor alapvető érdekeinek különbsége folytán azonban ez a kultúra bizonyos fokig önálló formákat 86 L. most R. Herbig i. m. 130 — 131, a jelenség társadalmi—történeti alapjairól is. sea Nem más a helyzet a többi meghódított itáliai nép vezető rétegével sem, amelyből állandóan gyarapszik a római nemesség. Vö. F. Münzer: Röm. Adelspartein u. Adelsfamilien, Stuttgart, 1920, 46 s köv. ; W. Schur, Hermes 59 (1924) 450 s köv. (főleg a IV. században). 87 Vö. Mazzarino i. m. 120. 88 összefoglalóan: Italien und Rom I., Amsterdam— Leipzig, 1942 2 , 151—169. 89 Egyedül R. Rianchi Randinelli célzott eddig arra, hogy ez az itáliai ,,koiné"nem örökkévaló, hanenfctörténeti jelenség, amelynek kialakulását ő a hellenisztikus korra teszi (Zum Problem des „Illusionismus" und der Originalität in der etruskischen Kunst, Roma, 1933, 9, Anm. I). 90 А 310—295. évek eseményeiről Fell i. m. 108 — 120. A Róma elleni döntő harcok idején a délitáliai és siciliai görögök is szövetségre léptek az addig ellenséges szomszéd itáliai népekkel, s ugyanakkor az etruszkok régi ellenségüket, Syracusaet segítik hajóhaddal a karthágóiak ellen (Diodor. XX. 61). 46 |
