A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)

Szilágyi János György: A későetruszk bronzművesség emlékei a Déri Múzeumban

alakított ki, amelyek a vallás és a művészet területén is felismerhetők. A római államvallással sokszor alapjában ellentétes itáliai — és ami a plebset illeti, római — népvallásnak főbb sajátságait megkisérelték már meghatározni;

91 a művészetek közül elsősorban az irodalom népi műfajainak életét vizsgálták meg közelebbről. A képzőművészetben ennek az itáliai népi kultúrának a népi vallásos gyakorlattól elválaszthatatlan, legjellegzetesebb képzőművészeti kifejezője kétségtelenül a- fent tárgyalt bronz- és a tőle elválaszthatatlan terrakotta kisplasztika.

92 „Összitáliai" jellege a fenti történeti folyamatot tükrözi. Megjelenési helyei a reprezentatív és többnyire a görög istenvilág klasszikus ábrázolásainak nyomában járó kultusszobrokat őrző kőtemplomok, a római állami kultusz központjai helyett a folyóparton vagy ligetekben sokszor alig fedett, primitív kultusz-szobrok körüli szentélyek, mint amilyent például az ifjabb Plinius ír le a Clitumnus folyó istenének umbriai szent körzetében (Epist. VIII. 8), vagy Ovidius a Fasti nem egy érezhetően az eleven itáliai népi vallásosság hangulatát visszaadó fejezetében. E népi vallásosság tárgya nem a római állam életét meghatározó erők és események szigorúan mérlegelt előírások szerinti kultusza, hanem a természet legközvetlenebbül érzett, sokszor alig meghatározható isten-formát öltött erőinek tisztelete, segítségül hívása és engesztelése, olyan formák közt, amelyek szinte semmit sem változtak az Itália népei fölötti uralom megváltozásával, sőt jórészt a római birodalom életét is túlélték. A szentélyekben az ott tisztelt istennek áldozott szobrocskák művészete teljesen összhangban van ezzel a képpel. A görög művészet inspirálja éppúgy, mint a reprezentatív művészetet, s kialakulásában nagy szerepe lehetett a délitáliai görögségnek is. De a görög művészettől közvetve vagy közvetlenül kapott formák elvesztik benne eredeti tartalmukat, sőt, mint láttuk, ezek a szobrok igen gyakran minden konkrét, egyértelmű értelmezésnek ellenállnak. Kifejezésmódjuk pedig, amelyet számos rokon vonás fűz az archaikus Itália legelmaradottabb művészeteihez, de az etruszk művészet korai jellegzetességeihez is, gyökeresen más, mint akár a görög, akár a későbbi hivatalos római művészeté. Az organikus formák egysége, a plasztikus térhatás, a felépítés ritmusa, az arányok harmóniája, a ponderáció érzékeny törvényei szinte az ellenkezőjükre fordulnak e szobrocskákon. A plasztikus kifejezés lineáris elemekkel keveredik rajtuk és sokszor alul marad azokkal szemben; a test egyes tagjai sokszor szinte külön életet élnek, arányaik ritkán vannak összhangban egymással, az eleven teljességében ábrázolt emberalakot gyakran egyetlen főnézetből való kidolgozása, általában az ábrázolást többé-kevésbé mindig a jelzés helyettesíti. Ennek a népies művészetnek éppoly nehéz a történetét rekonstruálni, mint az újkori népművészetekét vagy az un. primitív népek művészetéét. De történeti szerepéről mégis tudunk ma már egyet-mást mondani. Az i.e. I. században, a szövetségesek lázadásának leverése idején, 91 Vö. elsősorban G. Rohde : Bedeutung der Tempelgründungen im Staatsleben d. Römer, Marburg, 1932 ; F. Altheim : Altitalisches u. altrömisches Gottesbegriff, Klio 30 (1937) 34 s köv. ; С Koch : Der römische Juppiter, Frankfurt a. M. 1937 ; Szilágyi J. Gy. : Atellana, Bp., 1941, 59—60 ; A. Brühl: Liber Pater, Paris, 1953. 30—45. — Itália és Róma szembeállításának romantikus túlélezettsége a legpregnánsabbanAltheimnél mutatkozik meg, 1. főként Italien u. Rom. I. 170—207 és magyarul: Pannónia Könyvtár 32. Pécs, 1937. 92 E művészet népies jellegéről Bendinelli Mon. Ant. i. h. 264 és Giglioli már címével is ezt hangsúlyozó cikke: Bronzetti etruschi di arte popolare, Arch. Class. 4 (1952) i. h. 47