A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)

Szilágyi János György: A későetruszk bronzművesség emlékei a Déri Múzeumban

társadalmi harcok fellángolása kísérte. Erre mutatnak már a királyság visszaállításáért vívott belső harcok Veiiben az V. század legvégén, közvetlenül a város római uralom alá kerülése előtt. (Liv. V. 1,3) Lényegében hasonló jellegű volt az a felkelés is, amely 424-ben campaniai főerősségüktől, Capuátol fosztotta meg az etruszkokat.

81 A rómaiak Etruria elleni utolsó támadásának idejéből, a IV. század utolsó és a III. század első tizedeiből vagy két-három esetről is hírt adnak az ilyen tekintetben különösen szűkszavú írott források, amikor az etruszk városok elnyomott kézművesei, parasztjai és rabszolgái fegyveres felkeléssel vették ki a hatalmat az arisztokrácia kezéből.

82 Az etruszk uralkodó réteg a rómaiaknál keresett támogatást uralma megtartására és Veri véres ostroma után felismerte, hogy hatalma megőrzésének egyetlen lehetősége az, ha Róma védelme alá helyezi magát, így többé-kevésbé békés úton jutott Etruria néhány legnagyobb városa (köztük Tarquinii és €aere) a rómaiak hatalmába, a s többiek meghódításáért vívott küzdelem sem hasonlítható például azokhoz az elkeseredett harcokhoz, amelyek a samnis terület birtokáért folytak.

83 A római hódítás befejező aktusa, Volsinii elfoglalása és megsemmisítése, mint erről a források részletesen beszámolnak, kifejezetten a városban uralmon levő arisztokrata család kérésére történt, s hogy a város pusztulása és a római hódítás ennek a családnak ^rtott a legkevésbbé, azt eléggé bizonyítja, hogy a család, a Cilniusoké, a Tyrrhena regum progenies-t, Maecenast adta a császárságot megalapító Augustusnak. Az sem lehet véletlen, hogy a rabszolgaság terjedésének és a külföldről hozott rabszolgákkal dolgoztató nagybirtok kialakulásának az egyik legrégibb gócpontja Etruria volt,

84 ahol már i. e. 196-ban rabszolga-felkelésről olvasunk (Liv. XXXIII. 36), és amelynek látványa először ébresztette fel Tiberius Gracchusban a földreform szükségességének gondolatát. (Plut. Tib. Graceh. 8) Ezek után nem meglepő, hogy az etruszk-római háborúk utolsó szakaszában megélénkülnek a kulturális kapcsolatok is Etruria és Róma között. Ez az az idő, amelyről Livius megemlíti, hogy ekkoriban a római nemes ifjakat Etruriába küldték az etruszk nyelv — természetesen a nép nyelvétől ekkor már jól megkülönböztethető etruszk irodalmi nyelv

85 — és kultúra elsajátítására, mert ez hozzátartozott a nevelés teljességéhez, ugyanúgy, ahogy később a görög kultúra elsajátítása (IX.36,3, az i.e. 310. év eseményeinél). I.e. 364-ben vették át Rómában a színjátszás szokását az etruszkoktól, valószínűleg 348-ban a ludi saeculares rendezéséét és nyilván ekkoriban még nem egyet azok közül az elemei közül a római kultúrának, amelyeket az antik hagyomány etruszk eredetüeknek tekintett, s amelyeknek beáramlása Rómába még az etruszk uralom idején megkezdődött. A római állam és yezető rétege most kialakuló reprezentatív igényeinek kielégítésére így a görög mellett az etruszk művészettől vehetett ösztön81 F. Altheim : Lex sacrata, Amsterdam, 1940, 26 —8 ; J. Heurgon: Recherches sur la Capoue préromaine, Paris, 1942, 91—3. 82 Oinareában (Volterrae?) esetleg még a IV. században; Arretiumban 302 —l-ben; Volsinii-ben 265-ben. L. a forrásokat R. A. L. Fell ma is alapvető könyvében: Etruria and Rome, Cambridge, 1924, 115, 131—2 és 136. Vö. most J. Heurgon kitűnő cikkét, História 6(1957) 70 és az etruszk ,,plebs" összetételéről uo. 71 ; erről és az etruszk társadalom belső ellentéteiről és harcairól S. Mazzarino uo. 110, 113 — 115, 119-20. 83 A capuai és más samnis városokbeli uralkodó réteg azonban az etruszkokhoz hasonlóan kiváltságos helvzetének biztosítóit látta a rómaiakban : M. Rostovtzeff : Geschichte der alten Welt IL Leipzig, 1942, 53-4; J. Heurgon: Rehcerches 253-9. 84 Fell i. m. 162; Mazzarino i. m. 110. A nagybirtok kialakulásának folyamatát Etruriában Clusium példáján mutatta be R. Bianchi Bandinelli

4 Mon. Ant. 30, 1925, 499 — 500 és 517. 85 Mazzarino i. m. 98. ' ' Л.' 45