A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1948-1956 (Debrecen, 1957)

Ditróiné Sallay Katalin: Gyakorlati tapasztalatok a restauráló laboratóriumban

így eredményt leszűrni nem tudunk, mindössze annyit, hogy a mi régészeti, ún. „vasmagos" tárgyainkról néhány vizsgálat után már kiderült, hogy az legtöbbször nem vasmag, hanem a vashoz majdnem hasonló keménységű magnetit, mely már az oxidálódás következtében jött létre. A tárgy oxidálódása a földből belekerült, vízben oldódó különféle sók hatására történik, milyenségi foka az anyag összetétele szerint változó. A rozsdátlanító eljárások legfontosabbika a váltott desztillált vízben való kifőzés, és a kifőző víz vizsgálata sókra. Hosszú évekig a kifőző vizet csak kloridra vizsgáltuk, holott beszéltünk a talaj szulfát és nitrát tartalmáról is. Műhelyünkben dolgoztuk ki a kifőző víz vizsgálatát szulfátra, s ezzel párhuzamosan nitrátra is. Mint a gyakorlatban láttuk, a nitrát hamarabb kilúgozódik a tárgyból, de a szulfátot sokszor a kloriddal egyformán hosszú idő alatt tudjuk csak kivonni a tárgyakból. A nitrátra való vizsgálat menete : a kifőző desztillált vízből kb. 1 kcm-nyi mennyiséget teszünk kémcsőbe. Ehhez morzsányi brucint és 3 kcm-nyi tömény kénsavat adunk. Az oldatot tiszta üvegbottal összekeverjük. Nitrát jelenlétében oldatunk első pillanatban vörös színű lesz, hosszabb állás után megsárgul. A tárgyak kifőzését mindaddig ismételjük, míg brucin és kénsav hozzáadására vörös színeződést nem észlelünk. (Igen érzékeny reakció.) A szulfátra való vizsgálathoz a kifőző desztillált vízből kb. 10 kcmnyit veszünk ki egy kémcsőbe, s hozzáadunk pár csepp 10%-os báriumklorid oldatot. Szulfát jelenlétében fehér porszerű csapadék keletkezik. A kifőzést mindaddig ismételni kell, amíg báriumklorid hozzáadásakor fehér opalizációt sem kapunk. (Szintén igen érzékeny reakció.) Eddigi vizsgálataink is azt bizonyítják, hogy a vadpatinák milyensége, s a talajban oldott sók közt összefüggés van. Teljes bizonyossággal tételt ebből csak már abban az esetben fogunk tudni leszűrni, ha ezzel párhuzamosan ismerni fogjuk a tárgyak összetételét is. A tárgyak összetételére vonatkozó vizsgálataink alapján már leszögezhetjük, hogy a vadpatinás bronzokban gyakran találunk cinket. Az ólom az ötvény egyneműségét megbontja, mi által könnyebben hatnak rá a talaj sói, s így ismét gyakori az ilyen tárgyakon a vadpatina, de ez nem alkot a tárgy felületén összefüggő réteget, mint az előző esetben. A patina képződést az összetételtől lüggetlenül a körülmény is erősen befolyásolja. A bronzkori bronz lószerszámveretek, övdíszek nálunk előforduló néhány darabját tisztítva megállapítottuk, hogy ahol a szíjra voltak feltűzve vagy felerősítve, a belső oldalon — valószínűleg a cserző anyagok hatására — nemespatina képződött. Ez egyúttal védő rétegül is szolgált, mert ha a talaj hatására ezen az oldalon képződött is vadpatina, ennek mechanikus eltávolítása után előtűnt az összefüggő, sima, sötétzöld nemespatina. Természetesen feltevésünk és eddigi eredményeink további igazolására még igen sok vizsgálatot szeretnénk végezni, és sok ilyen tárgyat kezelni. Sok gondot okoz a fémtárgyainkra a talajból rárakódott kemény mészkőréteg eltávolítása. Eddig ezt óvatos kapargatással, pattintgatással távolítottuk el. Előtte kb. 10%os ammóniákszódás oldatban 2—4 órás főzéssel lazítottuk. Eredményes kísérleteket végeztünk szénsavas vízben (szódavízben) való hosszabb áztatással, mely a kemény, vízben oldhatatlan mészkő réteget kalciumhidrokarbonáttá alakította s ez vízben oldódik. Egy másik eljárás szerint a mészlerakódásos tárgyat 20%-os ecetsav 84