A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1948-1956 (Debrecen, 1957)
Ditróiné Sallay Katalin: Gyakorlati tapasztalatok a restauráló laboratóriumban
Gyakorlati tapasztalatok a restauráló laboratóriumban A múzeumoknak nemcsak az anyag begyűjtése a feladata (ásatás, gyűjtés, vétel stb. útján), hanem a begyűjtött régészeti, néprajzi, várostörténeti, természettudományi, iparművészeti és képzőművészeti anyag megóvása, restaurálása és preparálása is. Ez a cél vezette a város és a múzeum vezetőségét, amikor 1937-ben felvetődött egy konzerváló laboratórium és egy fényképész-műhely létesítésének szükségessége, melynek berendezési munkálatai 2 évig tartottak. (Később létesült asztalos- és gépészműhely is.) A laboratórium megindulásakor az volt a terv, hogy itt vegyész-szakember közreműködésével fogják kezelni a Déri Múzeum és a környékbeli kisebb múzeumok anyagát. 1942-ben az addig nem kielégítő helyiségek helyett, a földszinten nyert újabb elhelyezést a laboratórium. A munkát itt 1943-ban lehetett megkezdeni. A laboratóriumnak egészen 1949-ig inkább kutató jellege volt, kiegészítő vegyszer, felszerelés és szakirodalom tekintetében az Egyetemi Orvosi Vegytani intézet támogatásával. A szükséglet S2erint pedig restauráló műhely lett volna rendeltetése, annál is inkább, mert a hosszú évtizedek alatt begyűlt anyag műhely és szakember hiányában kezelést egyáltalán nem kapott, vagy helytelen, az anyagra nézve káros vegyi folyamatokon esett át. 1949^ ben, az állandó kiállításunk berendezésével indult meg a laboratóriumban a gyakorlati munka, a tárgyak tömeges kezelése. A műhely egy ideig a többi múzeumtól teljesen elszigetelve működött. A restaurálás alapja egyetlen, 1926-ban kiadott komoly szakkönyv volt, Eriedrich Rathgen : „Die Konservierung von Altertumsfunden" с. munkája. A második világháború után megindult az egészséges fejlődés. Felettes hatóságunk több, kb. két évenként megismétlődő restaurátorképző tanfolyamot szervezett, ezenkívül lehetővé tette az itt dolgozó restaurátor szakembereknek tapasztalatcsere útjait az ország műhelyeibe, főleg a jól felszerelt budapesti múzeumokba. Fémrestauráló tanfolyamot a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja megbízásából 1952-ben a Déri Múzeum restaurátor szakemberei is tartottak. Az 1951-ben meginduló „Múzeumi Híradó" valósította meg a lehetőségét annak, hogy a tapasztalatcsere konkrét, országos jelentőséget nyerjen, az abban megjelenő, gyakorlati tapasztalatokon alapuló szakcikkek megjelenésével. 1950-ben kéziratban megjelent ,,A konzerválás és restaurálás kézikönyve", mely magyar nyelven úttörő, első ilyen tárgyú, hézagpótló szakirodalom volt. 1952-ben ugyancsak kéziratban, hasonló című munka jelent meg. Ez az előzőhöz képest nem sok változást hozott, a restaurálás fejlesztésére új irányt nem adott, s a muzeológus és restaurátor szak6 81