A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1948-1956 (Debrecen, 1957)

Makkay János: Őskori leletek a Berettyóvölgyben (Bihar megye)

halom további sorsa már ismeretes, bár a Zoltai Lajos által végzett munkálatokról, hasonlóképpen a Tompa Ferenc ásatásához, beszámoló mind ez ideig érdemleges formában nem jelent meg. Ezt, mint látni fogjuk, a nemrégiben megjelent, legújabb ásatást ismertető közlemény csak részben, elsősorban a neolithikus emlékek szempontjából pótolja.

56 Tekintettel az említett korszerű ismertetésre, elsősorban a herpályi csoportra vonatkozó néhány általános megfigyelésemet szeretném rögzíteni. Elsősorban azt, hogy, mint várható is, a herpályi földvár csak egyik, kiemelkedő lelőhelye a kultúrának. Hasonlóan gazdag lelőhelyek pl. a gáborjáni földvár, (56.), Zsáka, Esztár—Fenyvesdomb, (69.), Berettyószentmárton—Korhány-halom (108.), és még több lelőhely. Az, hogy a telepek általában vízzel szinte teljesen (az esetek többségében valószínűleg csak természetes eredetű módon) körülvett kiemelkedő helyeken vannak, nem általánosítható, mivel ismerünk kicsi, partmenti előfordulásokat is. (Pl. Pocsaj-Közúti híd lelőhely, 63.) Településrendszerében megfigyelhető volt, hogy egy-egy lelőhelyen csoportosan lépnek fel a telepei, több egymás közelében, és e telepek központjában egy-egy kiemelkedőbb, nagyobb rétegekkel rendelkező, a természettől fogva jobban védett halom, földvár van. Így van ez magának a névadó várnak az esetében is, de hasonló a helyzet pl. Zsákán, vagy Esztárban is, a Fenyves-domb környékén. Mivel a telepcsoportok központi tagja igen nagyarányú rétegekkel rendelkezik, ami tartós és esetleg folyamatos megtelepülést is bizonyít, nem lehet arról szó, hogy egy- és ugyanazon csoport költözött át egy-egy rendszeren belül egyik helyről a másikra, a telep megsemmisülésekor vagy lakhatatlanná válásakor. Érdemes megemlíteni, hogy egy-egy erősebben megbolygatott (pl. szőlő alá forgatáskor) lelőhelyen terepjárás alkalmával is lehet a felszínen még festett töredékeket is találni. így pl. az 50. és 125. lelőhelyeken is. Bár a Körösök völgyében előkerült anyag ismeretlen előttünk, valószínű, hogy a kultúra lelőhelyei a folyók völgyeiben az alföldi területeken túl is benyomultak Erdély felé. Ebben bizonyos támpontot adnak Roska Márton ottományi megfigyelései, ahol a Várhegy és a Földvár neolithikusnak meghatározott lelőhelyei valószínűleg ebbe a korba tartoznak.

57 A nagyobb arányú megerősítések mindkét várban nyilvánvalóan a bronzkorból származnak. E megfigyelések miatt is a herpályi csoport megtelepedése esetében joggal fel íehet vetni a kérdést, hogy a vízrajzi helyzetet a telepek építésénél a védekezés szempontjából oly jól kihasználni tudó herpályi csoport nem erősítette-e meg mesterségesen is telepeit, nemcsak az Ottományhoz hasonló lelőhelyeken, ahol a természetes készségek szinte kívánták a megerősítést, hanem a teljesen sík területeken is. Bevezetőként azt a tényt kell lerögzíteni, hogy a neolithikum egyéb csoportjainál a megye területén az erődítésre, tehát a fokozott védekezésre való törekvés a telepek elhelyezkedéséből, fekvéséből következtetve hiányzik. Ez megfelel annak a feltevésnek, hogy a neolithikum folyamán az Alföld keleti szélén egymással erősen érintkező, azaz bizonyos fokig rokon elemek élhettek. Amellett egyik kor leletei sem alkottak a mi területünkön olyan 56 Folia Arch. VIII. id. m. Б7 Roska : Ottományi ásatás, icl. mű. 3 33