A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1943-1947

A Déri Múzeum élete és működése 1943–1947. években - I. Jelentés az 1943. évről (7 képpel)

10 az oláh Gyalu leverése után itt tértek vissza hadaikkal a Tiszántúlról, amikor is egy Ohat nevű kun vitéznek a mai debreceni határ nyugati részén nagy földet szereztek. Egyeken fényképeztem, honnan visszafordultunk Hajdúnánás felé. Ennek határában megnéztük a nagy hajózható csatorna építését, az István nevű óriási kotrógép működését. A 24 km szakaszon már elkészült 32 m széles csatorna talajvízzel telve új tájat varázsol a lapos vidékre. Az élelmes nánásiak uszodát építettek a csatorna vízére. Nánás alatt megnéztük a régi temetőből még fennálló Síró-családi kriptát, mely dombon áll. Kőfalán két kőoroszlán, belül egy festett nőszobor, a kripta ormán is egy kisebb s legfelül sírkő. Szerény alkotások. A második napot a megye alsó felének bejárására szántuk. A rohamos lépésben fejlődő és csinosodó Hajdúszoboszló határában a legelőn felkerestem a híres Farkas András nyáj juhász unokáját, Farkas Lajos juhászt. A nyalkatartású, valóban szép fiatal férfi megmutatta új nádkunyhóját, szárnyékát és új bekecsét. Kalapjánál túzoktalu, kezében szép réz húzója ; gatyakorcából öreg késhüvely és bugyelláris lógott. Becses festett ládájától nem akart megválni jó vételár ellenében sem. Tanyáját és gazdáját többször lefényképeztem. 80-on felül járó nagyapját, ki engem hivatalomban minden évben meglátogat, köszöntöttem általa s azután Nádudvarra kocsizüink. Itt mostanában végezték el a Kösi folyásának eltérítését a faluból. Megnéztük az ^rekesztő gátat, az új ásott medret és a kiszárított régi medret, melynek partján hatalmas nádkúpok sorakoztak. Egy traktor már hasogatta is az első sebeket a letűnt világ testén. A halászok a kiszárított meder partjáról elvándoroltak. Éppen szembe jött velünk egy szomorú asszony és egy férfi. Előbbi háló-varsát, utóbbi kétközhálót cipelt. Mentek a falu alól más vizekre. Egy helyen aprójószág részére nádból készített kontyos kunyhójukat fényképeztem, melynek szénagúzsból tekert süvege volt. A faluban megtekintettük a Kösi partján a régi nádfedeles szolgabírói hivatalt és lakást, honnan egykoron csolnakon jártak a református templomba, mely zömök tornyával, támpillérekkel is ellátva áll a folyóparti dombon. Fényképfelvételeink után felkerestük a falutól délnyugatra eső Ágotái-csárdát. Utunk délibábos, vonuló cankókban bővelkedő, régi nádasok maradványait őrző tájon vitt keresztül. Visszanézve Nádudvar látképe a gyülekező tavaszi kumuluszok alatt felejthetetlen alföldi tájként gyönyörködtetett! Az Ágotái-csárdának ma már csak az állása van meg a Hortobágy-folyó mellett, a jobboldalon, azt is lakásnak alakították át. Az új hídtól balra a gátőrház fekszik. Két évvel ezelőtt még rákot fogtak itt a Hortobágy vizében. Szent Ágota, hol egykor kolostor állhatott s nem régen még mint vámszedőhely és csárda szerepelt, a Nagykunságból Debrecenbe jövőknek volt pihenő állomása. Rövid történetét megírta Kiszelák Sándor nádudvari r. kath. lelkész (Szent Ágota-csárda tört. Debr. 1879. Kutasi nyomda.) Nádudvarra visszatérve, innen Püspökladányba kocsiztunk. Közeledve a községhez, balfelől a csürhejárason, a Fehérgát környéki laposokban ezerszámra feketéllettek a vadkacsák, cankók és bíbicek