Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1942 (1943)

Jelentés a Déri múzeum 1942. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi felügyelőbizottság működése. A múzeum a közművelődés szolgálatában. Hajdú-szoba. Oláh Gábor-emlékmúzeum. Déri György díszpolgári oklevelének átadása. Rádiónap Debrecenben. A Szabolcska-szobor. Móricz Zsigmond debreceni napjai

22 alkossák a nemzet gerincét! Március 11-én folytatta múzeumi kutatását. Széli János kéziratos naplóját nagyon megkedvelte, mert nemcsak szabadságharckori élményeit örökítette meg gyakorlott írói tollal, hanem az azt megelőző évekre is visszapillantott. „Érdekes — mondotta —, hogy a magyar nemesről mindenütt csak azt olvasom : lusta, nem törődik a gazdasággal, felesége mellett ágyast tart, gyermekeit rosszul neveli, durván bánik a parasztokkal." Jegyzetei annyira szaporodtak, hegy írógépet kért s azon folytatta a kijegyzéseket. 1910 óta mindig gépen ír, azóta alig van kézirata. Megígérte, hogy a ,,Sári bíró" kéziratát a Kollégiumnak, az ,,Elektra" színmű kéziratát pedig a Déri Múzeumnak fogja adni. (Ssjnos, ígéretét nem válthatta be.) Elhatározta, hogy folyóirata a Kelet Népe előfizetői számára március 21-én a Déri Múzeumban előadói délutánt fog rendezni. A díszterem engedélyezését kérő írást megfogalmaztuk. Másnap, március 12-én, szintén vendégünk volt. Mohón feküdt neki Széli János naplójának. Hivatalom második ablaka elé helyezett kis asztalnál ült állandóan, háttal fordulva az ajtónak és a nagy íróasztalnak, melynél én dolgoztam. Ha valami érdekes részlethez ért, szélestokájú, vastag nyakán hátrafordította borzas fejét, megnézte, mintegy a szemével kérdezte : mit csinálok? Olvashat-e? És akkor csendesen olvasta a részleteket Széli János naplójából : hogy alakult a debreceni vöröspántlikások százada, hogy búcsúztak a debreceniek fiaiktól, hogy mentek szekeren Várad felé, onnan Aradra? Nem annyira a históriai tények, hanem maga az élet érdekelte. Tetszett neki, hogy a napló közvetlen és „életszerű"! Ilyesféle kritikát mondott az én Zoltai-életrajzomra is. Mikor elérkezett a távozás ideje, szokása volt néhány percig még felöltözve beszélgetni. Egyszer csak hirtelen köszönt, megfordult és ment. Pár lépés után tömzsi fejét még jobban válla közé fogta, mint a gém, mikor repülésre lendül s néhány szárnycsapás után lapos S-be rakja a nyakát. Móricz Zsigmondnak is ilyesféle jellegzetes tartása volt. Március 13-án délfelé jött el. Előbb megnézegette a könyvszekrényeimbe helyezett Finta Sándor-szobrokat és reliefeket, melyeket a mestertől ajándékul kaptunk. A háború előtt levelezett ő is vele. Aztán a szabadságharcra vonatkozó képes ábrázolásokat kért. Elébeadtam a Jókai—Bródy—Rákosi-féle ,,1848. A magyar szabadságharc" c. albumot, melynek nagyon megörült, mert megtalálta benne Rózsa Sándort is. Az a rajz, mely itt látható, a kufsteini fénykép után készült. Később a Kelet Népe címlapján közölte is. Sajnálom, hogy a Lctzterféle szegedi Rózsa Sándor-fényképét már nem láthatta meg. Ma már azt sem tudom megállapítani, hogy Móricz Zsigmond ismerte-e az Ernst Pitawal-féle Rózsa Sándor's, des Räuberkönigs von Ungarn Glück und Ende, Berlin, 1860 (?) c. regényt, melyet csak halála után szereztem meg. (L. Debr. Képss Kalendáriom, 1943. 75—76 1.) Kérelmére előkerítettük neki Jókai, Az én életem regénye c. könyvet, melyben leírja a Rózsa Sándorral való találkozását. Móricz Zsigmond azonban tudta már, hogy Jókai valójában a szabadságharc elején nem beszélt Rózsa Sándorral, legfeljebb később, a szamosújvári