Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1942 (1943)

Jelentés a Déri múzeum 1942. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi tisztviselők tudományos munkája 1942-ben. Gyűjtés, kutatás, megfigyelés, ásatás

53 keletkezéséről. A szél a vízszínén összeveri a töre-mörét, a gazt, a nádtöredéket. Erre ráhull a por, összeáll, fű serked rajta, egyre gyarapszik, vastagodik, benövi a nád s végül is kis úszó sziget lesz belőle. Elgondolása teljesen helytálló! Házigazdám az úszólápon maradt, én pedig a halásszal a hajóba ültem és mindenütt a lésza mentén sorra jártuk a vészfőket. Kis Sas a csákkai tolt és kormányzott, magam középen szembeültem vele, hogy minden mozdulatát fényképezhessem. Ahogy a vészfőt elértük, a halász a csákót a lésza és a vészfő sarkába támasztotta. Aztán a vészfőn félretolta azt a lészadarabot, mellyel be volt fedve és amelyen vagy egy pusak, vagy egy haltartó kas feküdt. Akkor elővette a merettyűt vagy szákot, benyúlt vele a vészfő kürtőjébe és egy ügyes kavaró, de ugyanakkor merítő mozdulattal a benne lévő halat kiemelte. Ha az első merésre nem fogott, mégegyszer megpróbálta, de másodszorra már nemigen volt benne semmi. A szákról csorgott a víz, rendszerint giz-gaz, hinár is volt benne és abban ficánkolt sárgán 1—2 csuka vagy kárász, melyet a csónak fenekén összegyűlt vízbe lökött. Utána a vészfőt újra befedte, és simán, zajtalanul siklottunk tovább a következő vészfőhöz. Közben megfigyeltem a vészfők szerkezetét. A magyar vészfő tipusát képviselik. Mikor valamennyi vészfőt felkerestük, bizony elég gyenge eredménnyel, akkor a síkvíz közepe táján felállított két fedett haltartóhoz hajóztunk. Mindkettő erőskötésű lészából volt leverve. Az egyik négyszögletes formájú, mint valami nádkémény állott ki a vízből, a másik hosszúkás téglaalakú. Ezekben is tartják a lápi halászok a vészfőkből kimerített halakat. Ebből a készletből kap a gazda és ebből merített most is a halász néhány nagyobb csukát annál, amit ma fogott a vész, mert este paprikás hal lesz a vacsora! A halász a szákot minden mérés után kifordítja, mert televan gazzal, hínárral, nyálkás mohaszerű növényekkel és mindig akad benne csíkbogár is. Ezúttal is 4—5 hatalmas példány mászkált a hajó fenekén. Márton Sándor barátom említette, hogy az esténként vándorútra felszálló csíkbogarakat ragadozó madarak lesik a levegőben és sokat elkapkodnak közülük. Minden bizonnyal a kék vércse sorozza be napi étlapjába, de állítólag a vörös vércse is. Kiindulási helyünkhöz visszafelé közeledve, balfelől a nagy nádfalban rekettye bokrot láttam. Azon a szűk víziúton, melyen ide behatoltunk, visszatértünk a Szil-láp bejáratához. Mivel az idő nem éppen kedvezett, színes felvételeket nem tudtam készíteni, ellenben két géppel sikerült magáról a lápról több, mint 30 jó fényképet hazahoznom. Az én szerény leírásomon felül ezek fogják fenntartani emlékét az érkeserűi Szil-lápnak, ennek a felejthetetlen ősvilágnak, amelynek órái — sajnos — meg vannak számlálva ! Hazafelé gyalogolva szóbakerült, hogy lehetne legalább a Szillápját a jövő számára megmenteni? Ha lecsapolják a vizeket, eltűnik innen minden szép, amit most láttunk! Elhalnak a vízinövények, elmarad a madárvilág és a kolokános nádudvarokat elhagyják a lápi halászok... Valamikor a fekete gólya is költött itt ; a székelyhídi