Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1942 (1943)

Jelentés a Déri múzeum 1942. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi tisztviselők tudományos munkája 1942-ben. Gyűjtés, kutatás, megfigyelés, ásatás

41 húzgálta ki őket. Az öreg bagoly 11 kg volt. Valamennyit a budapesti Állatkertnek adta el. Ügy látszik, általánosan ismert az a szokás is, hogy mezőn dolgozó emberek nagy melegben a kígyót hűsítés végett kebelükbe teszik. Egy panyolai embernek is szokása volt a „csúszót gebelébe" tenni, de előbb a kalapja szélét haraptatta vele, hogy a ,,méreg a fogáról lemenjen" és csak azután élvezte a hűvös testet. Miski mezőőr legalább is így beszélte el nekem. Öreg ugyan, de még lehet hinni neki, mert hiszen meglátja még a fán a szentiványi almát! Délután vendégeim horogra való levelibékát kerestek, de csak harmatbékát találtak vagy két marokkal. Ezeket húzogatták fel a horogra, amely művelethez halászidegek kellenek. Szőke nagy mester ebben, hogy kell a harcsa- és a süllőhorgot pallust-keszeggel, békával, esetleg kígyóval felszerelni. Mintha nem is élő állatokat kínozna, úgy kezeli őket. De azért a Miski által emlegetett veszett kutya nem h;igyta nyugodni. Egész éjjel gondolt reá, rosszul aludt, mert nem volt vasvillája, csak kapát hozott. Másnap reggel szerzett is magán \k egy olyan hatalmas bunkós dorongot, amilyennel az antik művészek Herkulest, a férfias tettrekészség istenét szokták volt ábrázolni. Hátha éjjel arra vetődik az a veszett állat és ne tudjon engem megvédeni!? 0 rá ne mondja senki, hogy a magyar embernek akkor jön meg az esze, mikor a vásárról hazamegyen! A bagoly is fél nappal a varjútól, de este megeszi a varjút! Ilyen kiszólásokkal igazolta magát, a nagy dorong szükségességét. Azt is tudja jól, hogy a hamis kutya előtt le kell ülni a földre, akkor nem bántja az embert, vagy ha nagyon támad, csipkerózsaágat kell a szájába dugni, a torkába szorítani, de veszett kutya ellen csak a vasvilla jó vagy egy jó dorong, amivel nem lehet az ütést eltéveszteni! Augusztus 21-én 12 munkással kezdtem meg a szokásos partnyesést és a parttő feltárását, hogy a hatalmas telepnek földben rejtőző újabb részletét hozzam napvilágra. Mielőtt magát az ásatási eredményt ismertetném, napló jegyzeteimnek érdekesebb részleteiből mondok még el egyet-mást. Munkásaim, a mezőkerülők, a halászok és a tanyámat rendben tartó öreg Szőke, mint kimeríthetetlen források szolgáltatják a megörökítésre érdemes tapasztalatokat, szokásokat és eljárásokat. Még gyorsírással is alig győzöm lejegyzésüket. Szőke jó hangulatban is volt, mert egy takaros kis tajtékpipát kapott tőlem, olyan érett színűt, amelyet már nem kell ,,kileveltetnV', azaz szívás közben levével megéreltetni. Ezt a drága jószágot nem is adná olyan ember szájába, aki akkorákat köp, mint egy gólya! Ez a pipa megérdemli, hogy a vadlucerna sárgaszínű, illatos, szárított virágjával keverje majd a belevaló dohányt! A gulácsi kishalászok, Szegedi és Nánási, ottartózkodásom idején rendszerint véghoroggal halásztak. Könnyűjáratú csónakról estefelé r ktákle szerszámaikat éspedig kecsegére, potykára kérészpondróval ellátott, 3—4 kővel súlyozott fenékhorgot, kapóhalakra, harcsára, süllőre stb. pedig főleg békával vagy pallustkeszeggel felszerelt tetöhorgot. Ennek csak a legvégén van kő, a zsinórt minden öt horog \