Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1941 (1942)

Figyelő - A lesiháló

II. RÉSZ. FIGYELŐ. A lesiháló. A magános halászok közkedvelt szerszáma a lesiháló. A magyar halászok vidékenként más és más néven ismerik. Herman Ottó szerint pók, teszi-veszi, ághegyháló, csuhi, emelő, dobbantó és rengő a neve. Lesihálónak a Berettyó mentén nevezik. Erről Ecsedi István is hírt adott már, sőt mesterszótárában Herman Ottó is megemlítette. A lesiháló egy négyzetalakú hálóból, két görbe kávából és egy rúdból áll. A két kávát középen keresztirányban összekötik (hogy a pók lábára emlékeztet), ugyanott hozzákötik a rúd egyik végét. A kávák végeihez erősítik azután a háló négy sarkát. A háló nagy hasat ereszt (20. kép). A rúd szabad végét a víz partjának támasztják, vagy kézbe fogják, s a hálót lassan a vízbe merítik. Időnként kiemelik a vízből s ha történetből éppen ott úszik el felette a hal, azt is kiemelik vele. Teszi-veszi a halász a há, lót, sosem tudja, lesz-e bennemikor kiemeli. Halászszerszámaink közül ezzel a legunalmasabb dolgozni. A többi szerszámot vagy otthagyja a halász (vészek, varsák, horgok), vagy állandóan foglalkozik vele, sokszor alaposan megdolgozik (mikor a nagyhálót húzza), máskor meg folytonosan a pedzőt, az őrt lesi, hogy jön-e már a hal ? Csak a lesihálón nincs mit lesni. Azt mechanikusan emelgetni kell időnként, akár van benne hal, akár nincs. Vájjon miért nevezzük hát lesihálónak? Valamikor bizonyosan volt mit lesni rajta : őrfonala volt a lesihálónak is. Azonos szerkezetű hálók sokhelyt korunkig megőrizték őrfonalukat.