Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1941 (1942)

Figyelő - A lesiháló

10 A drávamelléki süllyén vagy örvös háló és a bodrogközi vasas szák csak abban különböznek a lesihálótól, hogy két átellenes kávájuk között madzagokat, keresztőröket feszítettek ki s ezek közepére egy hoszszabb madzagot, feljáróőrt kötöttek (20. kép 2). Ezt ujjára akasztja a halász és rezdülésén megérzi, mikor hal érinti. A hálót csak ilyenkor emeli ki a vízből s mindig talál benne halat. A lesiháló elég régen elveszíthette őrszerkezetét, mert ennek sem a Berettyó mentén, sem másutt nem maradt emléke. A lesihálót ugyanis nemcsak a Berettyó mellékén ismerték, hanem a moldvai Beszterce-folyó mellékén is. Itt az oláh halászok ma is lejnic (ejtsd : lezsnik) néven nevezik. Ha a (magyar nyelvben is meghonosodott) szláv eredetű nik (-nok, -nek, -nök) képzőt elhagyjuk, a szó tövében felismerhetjük a magyar les igét. Alább látni fogjuk, hogy a magyar melléknévi igenevek -o, -ő képzőjét az oláh nyelvbe került magyar szavakban más alkalommal is a -nie képző helyettesíti. (Az oláh sârnic háló neve is egy feltételezett magyar szűrő-háló-ból származtatandó.) A besztercemelléki lejnic tehát azonos a berettyómelléki lesihálóval vagy lesőhálóxal, mert így is mondják a Berettyó mellékén. Valószínű, hogy a Szamos mellékén is mindenütt ismerték régen a lesőhálót s innen vitték magukkal a csángók ősei Moldvába. A Beszterce torkolatánál még élnek és magyar nyelven beszélnek a hatszáz éve kitelepült szamosvölgyi magyarok leszármazottai. Ha arra jár valaki, tudakozódhatna körükben a lesőháló felől, bár lehet, hogy ma már csak oláh nevén ismerik ezt a szerszámot. Érdekes, hogy az oláhok majd mindenütt magyar eredetű nevekkel nevezik a lesihálót, vagy teszi-veszit. A székelységtől délre és délkeletre eső területeken egészen a Dunáig haläu-nak (háló) nevezik, Oláhország nyugati részein pedig eristas-nsk (keresztes). Erdély és Moldva északi részein crâsnic a háló neve. E szó tövében szintén a magyar kereszt rejtőzködik. A teszi-veszivel Jankó János szerint a Fekete-tenger partjain ismerkedtek meg eleink, a honfoglalást megelőző századokban. Ezen a vidéken ma is használják a halászok. Távolabb észak és kelet felé már nem ismerik. A Fekete-tenger mellékére valószínűleg görög gyarmatosok vitték magukkal. Űrszerkezet sehol sincs rajta, csak mi tettük rá helyenként. De az őrfonal nem magyar találmány. Ősi, keleti örökségünk az s más ősi szerszámainkon hoztuk magunkkal Keletről. Ezek idővel kimentek a divatból, err lékük sem maraot, csak a teszi-veszire alkalmazott őr-ben. Az Olt mellékén ugyan egy ollós szerkezetű zsákszerű hálón is megtalálható az őrszerkezet. Ez a háló sok tekintetben hasonlít keleti rokonaink őrfonalas hálóihoz (vazsan), neve pedig szintén lesiháló (Herman 0.). A keleti (osztyák és vogul) hálóktól csak abban különbőz k, hogy kisebb amazoknál, s nem rekesztik el a vizet, mikor véle halásznak. Az osztyákok lészát fonnak a vízbe s a lésza kapujába állítják a hálót, az Olt halászai viszont a szabad vízben keresgélnek vele. A magyar etnográfusok figyelmét elk rülte eddig a fent említett oláh sârnic háló. Antippa, az oláh halászat monográfusa írja, hogy a Tatros-folyó mellé-