Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1941 (1942)

Jelentés a Déri múzeum 1941. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi tisztviselők tudományos munkája 1941-ben. Gyűjtés, kutatás, megfigyelés, ásatás

10 ilyenkor leköti és a néha-néha visszatérő ősvilágban — a pusztulás tényén felülemelkedve — elgyönyörködtet. 1940 tavaszán a rendkívüli bő csapadék és tala\íz Hajdú megye jórészét is végigpusztította. A hortobágyi puszta olyan volt, mint a tenger. (L. Évkönyv, 1939—1940. 79—82. old.) Debrecen város külsőségein házak, utcák dőltek össze. A Nagycserén tanyák állottak a vízben. Ilajdúszovátot csak a katonaság mentette meg a végpusztulástól. Az ősi tiszai árvizek levezető területei, Hajdúnánás, Hajdúböszörmény és Balmazújvárosnak főleg nyugati határrészei szokatlanul magas vizek alá kerültek. Mintha ezen a világon nemcsak az emberek, hanem a vizek is elvadultak volna! A fékevesztett elem olyan hatalmas méretű áradást talán sehol sem okozott környékünkön, mint a böszörményi Nagyréten. Ez a határrész a várostól ÉNy.-ra, 20 km. távolságra, a böszörménytiszapolgári műút déli oldalán fekszik. 1940 tavaszán mintegy 6000 hold egybefüggő szántóföld került víz alá. Szinte a ,,rejtelmes Alföld." titkai közé tartozik, hogy ezt a nagy zúdulást mi okozhatta?! Azt mondják, máról-holnapra vált tengerré a böszörményi vitézi telkek tanyás gazdaságainak egész sorozata! Világos, hogy az árt nem a lassan gyűlő csapadékvizek, vagy a talajból felszivárgó vadvizek okozták, hanem annak egyéb okai lehettek. Én a szíves olvasót nem szakmérnöki véleményre, hanem dr. Maghy Kálmán böszörményi kisbirtokos két újságcikkére utalom. Az egyik a ,,Hajdúböszörmény" c. hetilap 1941 május 24., a másik a június 7-i számban jelent meg ,,Árvíz-belvíz-talajvíz a belhatárban" illetve ,,Ma is igaz, ami négy évvel ezelőtt történt" címmel. Ebből a két írásból megtudjuk, hogy a Nagyréten egy félbenmaradt vízgyűjtő főcsatorna okozta a bajt, amely csatorna észak felől, nagyobb uradalmak területéről kiindulva, dél felé hozza az összegyűlt talaj- és csapadékvizeket. De mert a csatorna a Nagyrét közepén véget ér és még 4 kim. hosszan kellene a hortobágyi főcsatornáig kiépíteni, hogy a csatorna vizének további lefolyása legyen : így a vízgyűjtőcsatorna a Nagyrétnek nem hasznára, hanem veszedelmére vált. Az észak felől lezudult vizek összetorlódtak és elöntötték a Nagyrétet. Az árvíz 1940 márc. 24-én, azaz húsvét első napján este olyan erővel ömlött szét, hogy Újvárossy István arra haladó kocsiját felborították és a mélyen fekvő tanyai házak lakói menekülésszerűen mentették életüket, ahogy azt a Debreceni Üjság 1941 márc. 8. és 9-i számában ,,Tengervízben állanak a böszörményi Nagyrét tanyái!" című beszámolómban részletesen leírtam. Ez a szokatlanul romboló vízáradat szabadjára engedte az elkeseredett tanyabirtokosok képzeletét is. Nyíltan hirdették, hogy a tiszabüdi zsilipen keresztül a feldagadt Tisza árját zúdították Böszörmény határára!? Nem bizonyítható állításukat azzal is támogatták, hogy másnap nagy tiszai halakat fogtak a vízben, amilyenek talajvízben nem szoktak tenyészni. A veszedelembe jutott falusi vagy méginkább a tanyasi magyar nép életének alig van szemtanú krónikása. Mennyi szenvedés, mennyi emberfeletti küzdelem maradt feljegyezetlenül és megiratlanul. Csak