Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1938 (1939)

Függelék - Lükő Gábor: A hortobágyi pásztorművészet

110 A kerekfenekű erszények mellett találunk néhány laposat is. Ezek egy korábbi clivat emlékei. Két-két darab bőrből varrták őket, s kiterítve egy, a szája felé szélesedő zsákot alkotnak. Szája széle ennek is körül van lyukgatva. Ugyanolyan szerkezetű szíjakkal záródik, mint a kerekfenekű erszény. A lapos erszények oldalán nincs díszítmény. Két szép lapos erszényt láthatunk a 9. képen. A baloldali patkóalakú, a legrégiesebb forma. A jobboldali viszont arról nevezetes, hogy karikája áttört sárgaréz korong, finom, apró díszítményekkel (10. kép). A díszítmények egy része már lekopott róla. Igen régies ennek a készségnek gombos szíja is. A nagyfülű tömör óngombokat egy kilyukgatott szíj lyukaiba illesztették, s hátul egy vékonyabb szij at fűztek át rajtuk, hogy ki ne essenek a lyukból. A hortobágyi csiholó acél különböző típusait a 11. képen mutatom be (1—10. sz.). Újabban a 7—8. számú alakok voltak a leghasználatosabbak, az úgynevezett ,,kacsaorrú" és a ,,szamárszúró". Ezeknek két szép cifra példányát mutatom be a 12. és 13. képen. A régiesebb „alpári" acél általánosan ismert kifelé kunkorodó típusa (11. kép 1. sz.), úgylátszik, ritka jószág volt errefelé, mert múzeumunkban csak egy van belőle. Annál gyakoribb a befelé görbülő végű (11. kép 2—4. sz.). Ezt bátran nevezhetjük hortobágyi acélnak, mert másutt eddig ismeretlen. 10. kép. A késhüvelyek nyersbőrből készülPásztorkészség karikája, tek. Vékony szíjakon csúsztatható fel9. kép. Régimódi pásztorkészségek.