Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1937 (1938)
Jelentés a Déri múzeum 1937. évi működéséről és állapotáról - A panyolai Tiszáról végig a magyar Szamoson. A VI. és VII. panyolai ásatás és a szamosmenti kutatóút ismertetése.
67 Csenger utcáit járva, tudtam, hogy a megye egyik legősibb községében vagyok. Falunak már nem falu, városnak még nem város, jó magyar kifejezéssel tehát : mezőváros. Szinte csodálkozik az ember, hogy 700 esztendő alatt nagy vásárai és forgalmas révje dacára ez a nemesi fészek nem fejlődött ki azzá, amivé lehetőségei engedhették volna. Mióta határszéli község, régebbi arculata gyorsan változik. Gatyás embereket láttam még az utcán, de számukat jóval felülmulta a kereskedelem híveinek a serege. Úri kastélyainak, kincses templomának 3 5 és szatmári típusú paraszt házainak megnézése után ellátogattam Szuhányi főszolgabíróhoz. Ha Csenger ősi kastélyát védő egykori palánkból egyetlen darab megmaradt volna, legalább két lépés hosszúságban, ma kincset érne. A községtől Ny-ra eső csengerjánosi pusztán a templomalap és a faluhely feltárását előjegyzésbe vettük. Tíz nap alatt napi 10 inségmunkással az ásatást elvégezhetjük. 36 Csenger a Szamosról tekintve igen jellegzetes magyar táj ! Milyen szép lehetett ez a vidék a vármegye régi híd jávai és a vízen ülő tombácos malmainak egész sorával? ! Szinte lehetetlen, hogy annyi nemesi ház közül valamelyik ne őrizne képes ábrázolást róla ! Ha jó Szirmay Antal a mult század elején megbízott volna egy vándor képírót, hogy műve számára rajzolgassa le a szatmári községeket, az ethnografusok ma szobrot emelnének neki. A vashídon átsétáltunk Komlód-Tátfaluba. Ifjú barátaim szerint szép leányairól híres, ami örvendetes jelenség. Van egy zsákutcája is. De hol vannak már azok a halászok, akik az Erge vizében ősi módon ősi szerszámokkal foglalatoskodtak? ! 1 A csengeri híd alól csónakainkat útnak indítottuk azzal a meghagyással, hogy Szamosbecs alatt várjanak reánk. Magam a Csiszár-fiúkkal gyalog sétáltam át Szamosbecsre, hogy egy kicsit a határon is szétnézzünk. Hatalmas gyümölcsös mellétt elhaladva egy-kettőre elértük ezt a kis parti falut, amelyet a Szamos mindig el akart nyelni, haragudott reá, holott becsben tarthatta volna, mert állítólag nincs benne se cigány, se zsidó, se korcsma. Azt hiszem, nehéz volna csonka hazánkban párját keresni, különösen a határszélekhez közel ! Ha a Szamos nem is, megbecsülte a vármegye ezt a folyóüldözte szép magyar falucskát, mert 1828-ban új medert ásott a sárkánytermészetű Szamosnak. Kár, hogy ősi templomát többszöri renoválással kiforgatták eredeti állapotából. Idillikus, csendes utcáján darutollas legényt, koloncos kaput, jellegzetes tornácos házakat figyeltem meg. A községi legelőn keresztül hagytuk el a falut s a parton hajóra szálltunk. Hogy idejében érkezzünk Tatárfalvára, a két csónakon egyenletesen elosztottuk az erőket s versenyt eveztünk. Nagy gyorsasággal siklottunk lefelé. Percek alatt tettük meg a kilo4*
