Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1937 (1938)

Jelentés a Déri múzeum 1937. évi működéséről és állapotáról - A panyolai Tiszáról végig a magyar Szamoson. A VI. és VII. panyolai ásatás és a szamosmenti kutatóút ismertetése.

53 messze a határon túl is ! Azonban a kísértet eloszlott. Eltűntek a cölöpök is minden nyom nélkül. Sima folyóvíz hirdeti hangtalanul az elmúlás feltartózhatatlan hatalmát. . . fényképeink pedig egy letűnt magyar világ utolsó ellesett foszlányait ! A cégénydányádi hatalmas palajon, fürdőző ismerősök társaságában gyalogosan sétáltam végig. Csónakainkat a palaj alsó végén hagytuk, mert Csiszár Laci az angyalosi szabómesterrel végig kétközölte a palajt. Ugyanis kétközzel halászni csak vízfolyás után lehet, tehát felülről lefelé és így a két hajóval nem zavarhattuk meg a vizet. A derék fiúk igen nagy buzgalommal láttak neki a halászatnak, mert elárulták, hogy Rápolton olyan vendégség-féle lesz a Szamosparton és illő, hogy legyen mit aprítani a bográcsba ! Csiszár Árpád, lelkes munkatársam, ennek a kis változatosságnak az értelmi szerzője, ami azt jelentette, hogy mindenkinek ki kell tenni magáért. Ezek hallattára az öreg Szőke türkizkék szemeivel laposakat pislantott és vesztegelve csónakában, boldogan rácsiholt. Szőke Sándor nagypipás, de mióta ismerem, gyufát sosem láttam nála, mert ő mindig csihol. Saját varrású kis bőrtasakban van a kova és a tapló, szíjon lóg az acél. Szőke a taplókészítés szakembere. Szerinte tapló terem sokféle fán : diófán, nyárfán, szilfán, tölgyfán, bükkfán és fűzfán is, utóbbin azonban csak „véltve". Nem mindenik tapló jó ! Van olyan, amelyik megvan „rüffedve", sugarasan megrepedezve : ez a ,,ré/í". (Lásd : Czuczor—Fogarasi, Magyar nyelv szótárában : rev = keményfa rothadásnak indult része. Rev a fában. A fa revéből csinált tapló. Bükkfatapló a bükknek gyúlékony reve.) Ez nem jó tapló. Diófán, bükkfán, nyárfán, szilfán a tapló rendesen sima, ez a jó tapló ! A leszedett taplót kiszárítás után tőkére teszik és balta fokával laposra verik. Ekkor elhasadozik, de széjjel mégsem megy, csak az, amelyik nagyon vén. Ezért jó a fiatal tapló. Az ellapított taplót rendesen fahamuba takarva, vasfazékba teszik, vizet öntenek rá és kb. két órahosszáig erősen rotyogó vízben főzik. Hogy a tapló könnyű voltánál fogva fövés közben fel ne szálljon, valami vas vagy kődarabot tesznek reá. Az elfővő vizet „fejelni" kell állandóan, hogy bőven legyen. Ha valaki reggel főzi ki a taplót, másnap reggelig levében hagyja. Akkor deszkára teszik, újra kiszárítják és baltával újból megtörik, azután kézzel megszaggatják. Ezzel csiholásra kész a tapló. Gazdája annyit szakít belőle, amennyire szüksége van. (Lásd Viski Károly leírását a Néprajzi Értesítő 1932. évf.-ban : Tapló, acél, tűzgyújtás, 84. 1.) Ezek az adatok az övét kiegészítik. Kovát a beregi ember a tarpai Kishegyből szerez, melyben kőbánya van. Egyszer egy olyan nagy gumót találtak kőbuktatáskor, hogy boldog-boldogtalannak jutott belőle. Vámbéry beszéli el Vándorlásaim és élményeim Persiában c. művében