Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1936 (1937)
Függelék - Zoltai Lajos: Vázlatok a debreceni régi polgár házatájáról. A lakóház
125 másban, ebben is Erdélyhez igazodott. Legrégibb leltárainkban csakugyan hiába keressük az üvegedényt. A város csapszékei ben is, az 1680-as években — a borbírák számadásaiból tudjuk — a csapláros cserépcsuprokat tett a borozgató vendégek elibe. Pap János szűcsmester hagyatéka az első, amelyben találkozunk három üveg palackkal — egyike fedeles —, két üveg poharacskával és négy üveges pincetokkal. 2 1 Ettőlfogva csaknem mindegyik leltár említ néhány üvegpoharat és palackot. Ifj. Diószeghi Sámuelnél üvegből volt két nagy és négy kis karafina, két fedeles, hat közönséges talpas pohár, három metszett seres-, egy nagy vizes, és egy talpatlan pohár, két sótartó, három pincetok négy-négy üveggel. Oláh István szenátornak (1749) harminc kisebb-nagyobb üvegpohara, 4 karafinája, ürmösborhoz való 5 tarkaüveg kancsója, 9 fedeles, 8 fedeletlen boros kancsója, 5 üveg sótartója és 5 pincetokja volt. Csáthy Sámuelnél (1773) 5 metszett aranyos üvegpoharat, rozsolisnak való 4 metszettet, 1 pincetokot, Bekcsy Jánosnénál (1770) pedig 10 füles, fületlen, talpas és talpatlan, részben virágos nagy poharat, 6 üvegkancsót, ürmöshöz valókat, 1 üvegsótartót, ha j portartót és 3 pincetokot írtak össze. Utóbbiaknak ketteje 8—8, egyike 12 üvegnek adott helyet. Gazdagnál, szegénynél megszokottak, j cserépedények. általánosan használatban voltak a cserép- I ' edények és a fatányérok. Ritkábbak és csak a XVIII. század második felében kezdtek elterjedni nálunk is az Európaszerte még ujdonságszámba menő porcellánok. Köztudomású, hogy a cserépedényt már a neolith — újabb kőkor embere ismerte. A fazekas korongot a Krisztus előtti La Tene-műveltség találta fel. Nincs tehát iDenne semmi rendkívüli, hogy a Debrecen körül elpusztult falvak telkein a középkor második felében használt edényeket és ezek töredékeit tömegesen fordítja fel az eke és az ásó. Debrecenben régtől fogva fennállott, virágzott is a fazekas mesterség. i\ városi téglagyár telepén sűrűn mutatkozó méhkas alakú üregeket Sőreghi János múzeumigazgató szellemes magyarázattal agyagbányáknak tartja, melyek leg* alább is a római korban e tájon élt valamelyik barbár nép fazekas műveihez szolgáltatták az anyagot. Fazekascéhünk negyedfélszázévesnél régibb, mert 1574-ben készült törvényének 2. ártikulnsa valamely edény elfogadható megcsinálását követelte mesterremekül az újmestertől, aki a fölvétel utáni bemutatkozáskor tartozott a főbírót megajándékozni egy pint borral, egy fazékkal, egy vizes vederrel (hydria) és egy korsóval (amphora). A 9. ártikulus a külföldiek (idegenek) által behozott ,,mázas művek" árusítása felől rendelkezik. 2 2 Ebből is látszik, 2 1 Debr. Ltr. Polg. perek 1733:13. sz. a. " Debr. Ltr., 1570—1575. évi Jkv. 475—498. 1.
