Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1935 (1936)
Személyi ügyek
27 kedő társulattal szemben, mikor az 1890-es évek elején a kereskedelmi akadémia épületének órákat ajándékozott. Mindenki legteljesebb tiszteletét vívta ki a maga számára, mikor 1893-ban Simonffy Imre polgármesternek bejelentette, hogy a református Kollégiummal kapcsolatosan felállítandó bölcsészeti fakultás javára 500 forintos kegyes alapítványt tesz. Ez összeget részletekben be is fizette. Úgylátszik, hogy már a 90-es években figyelmét nemcsak a szakmájába tartozó ékszerek, hanem a praehisztorikus és népvándorláskori tárgyak tudatos gyűjtésére is fordította. Ekkor még nem igen gondolhatott arra, hogy városának múzeumot alapítson, mert gyűjtött tárgyait részint Debrecen egykori egyetlen múzeumának, a Kollégium régiségtárának, részint a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Pedig már akkor szinte öntudatlanul benne élt a múzeumi eszme, benne motoszkált a múzeumi szakembereket mindenkor jellemző gyűjtő-kutató hajlam. 1897-ben írásbeli engedélyt eszközölt ki a Nemzeti Múzeum érem- és régiségosztályának igazgató-őrétől dr. Hamsel Józseftől arra, hogy Kaba határában a tudomány érdekében Árpádkori sírokat tárhasson fel. Ez ásatást végre is hajtotta Semayer Vilibald vezetése alatt. Ezen az ásatáson Zoltai Lajos mint riporter vett részt a Debreceni Ellenőr részéről. A kutatás a község egyik ÉNY-i beltelkének kerti részén folyt, ősi érmeder partján és pedig jó eredménnyel. Kaba község elöljárósága a buzgó kutatók tiszteletére nagy ebédet adott. Löfkovits Arthur a leleteket más egyéb tárgyakkal együtt részben a Kollégium régiségtárának, részben a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Nemes adományozásáról tanúskodnak Dóczi Imre, Török Péter kollégiumi tanárok, továbbá báró Szalay Imre nemzeti múzeumi igazgató hivatalos köszönőlevelei. Ilyen irányú tevékenysége közben nem egyszer igen becses szolgálatot tett a magyar régészeti tudománynak. Egyízben Debrecen közelében talált őskori bronz- és aranykarpereceket, továbbá aranypénzleleteket juttatott a Nemzeti Múzeumnak, amely önzetlen és nemes eljárását a híres magyar archäologus, Hampel, hosszú levélben köszönte meg. Ma már sajnáljuk, hogy ezeket a leleteket nem tartotta meg magának. Egy Debrecen környéki arany leletről még 98-ban is a Nemzeti Múzeumot értesíti, de az is feltehető, hogy ezekkel az önzetlen szolgálatokkal, igen praktikus gondolkozására hallgatva, egyengette útját azon legkimagaslóbb értékű elgondolásának, egyelőre titokban tartott tervének, hogy ő Debrecenben múzeumot fog alapítani. Az a tény, hogv Löfkovits Arthur magát Magyarország legtekintélyesebb ékszerészei közé számíthatta, méltán ösztökélte olyan cselekedet eltervezéséhez, melynek megvalósítása az ember nevét maradandóvá, általánosan ismertté szokta tenni. Alig lehet elgondolni olyan áldozathozatalt, legyen az bármilyen
