Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1935 (1936)
Személyi ügyek
26 leg egyaránt bevált vállalkozásnál. A kiállított ékszerekért pedig megkapta az állami ezüstérmet. Kedve, vagyona egyre növekedvén, vállalkozásaival mindnagyobb mérvben lépte túl jó hírnévre jutott debreceni ékszerészüzletének keretét. Kövér erszényével ellátogatott a bécsi Dorotheum árverésére, hol nagyértékű tárgyakat vásárolt össze, többek között Natalia szerb királyné által jótékony célra felajánlott Milán és Sándor szerb királyok hagyatékát. Ezeket Rákosi Jenővel összefogva Budapesten állította ki, amikor egyik vevője a nemrég Marsaillesben meggyilkolt Sándor szerb király, akkori trónörökös volt. Azonban szerzett műkincsei egy részét megtartotta és lakásán, üzletében gyűjtötte össze. De ha olyan tárgy birtokába jutott, mellyel üzleti hírnevét gyarapíthatta, felkereste a hazai mágnások legelőkelőbbjeit s ha velük nem ért célt, meg sem állott Vilmos-császárig. így 1908-ban Kolozsvárott fordult meg, hol árverésen egy díszmagyar ruhához való mentekötőt szerzett, melynek közepén aranyplakett s rajta brandenburgi György Vilmos választófejedelem zománcozott képmása volt. hátlapján címerrel. A Bethlen Gábor fejedelem udvarából származó ékszerrel, miután azt a Nemzeti Múzeumnak és számos magyar gyűjtőnek, főúrnak sikeretelenül ajánlotta fel, Berlinbe ment és felkínálta a Hohenzollern-múzeumnak. Ez alkalommal Vilmos császár elé csak azért nem jutott, mert ekkor nem volt otthon, de hazajőve Löfkovits után küldte a vételárat és egy pár igen becses monogrammos, koronával és brilliánsokkal díszített arany kézelőgombot, melyet gyermekei ma is féltve őriznek. E nevezetes ékszerrel kapcsolatban felkereste gróf Zichy Jenőt, gróf Vigyázó Ferencet, Hampel József régészt, a Nemzeti Múzeum igazgatóját. Bécsben, hol üzleti ügyben évente ötszörhatszor megfordult és igen előnyös üzleteket kötött, Rotschild báróval és Ferenc Ferdinánd udvarmesterével is tárgyalt. Szinte hihetetlen, hogy honnan vette magának a bátorságot és szerencsét ahhoz, hogy a legelőkelőbbek ajtóit szinte játszva nyittassa fel maga előtt? ! Ha egyszerű ifjúi életkörülményeire gondolunk, elmondhatjuk, hogy egyik sokat irigyelt erény, az élelmesség, bámulatos módon kulminált egyéniségében. Bizonyos, hogy jósorsa olyan anyagi viszonyok közé juttatta, melyben gondtalanul, életét, szakmáját és jóhírnevét szeretve, nyaranta a családjával külföldi fürdőhelyeken szórakozva, vidáman élte világát. De mint annyi sokan ezen a földi pályán, Löfkovits Arthur nem lett a pénz rabja. Ezen a sok embert fenyegető örvényes réven átsegítette őt áldott jó, nemes szíve. Érezte már ifjú korában, hogy mindent a város megértő közönségének köszönhet. Enélkül meddő lett volna minden igyekezete. És ő tudta, hogy ezért kötelességek várnak reá. Elsősorban mint kereskedő ember rótta le háláját a keres-