Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1935 (1936)

Függelék - Adatok a debreceni erdőgazdálkodás történetéhez

153 A vacaiis földet bérlők kapták a vákánesos nevet. Ma kétféle vákánesos van a debreceni erdőségeken. Az első csoportba azok tartoznak, akik a városhoz közeleső Nagyerdőn és Apafáján művelik így a földet. A gondosabb erdőkezelés és a kaszálók hiánya miatt e két erdőségen ma már alig van puszta terület. Azonban vágatás által minden esztendőben hatalmas területekről pusztul ki az erdő. Ennek felújítását részben a vákáncsosok végzik, részben az erdőhivatal fogad napszámosokat művelésükre. Minden tavasszal kihasít a vágás által letarolt területből az erdőhivatal 1 holdnyi vagy kisebb parcellákat, amiket aztán kioszt a jelentkezők között azzal a feltétellel, hogy a felszántott földbe 1 "20 m. sortávolságra makkot vessenek. A földből szántás, kapálás alkalmával kikerült gyökerek a vákáncsost illetik meg. A város nem fizet nekik bért a megmunkálásért, hanem megengedi, hogy a fasorok közét tengerivel, répával, burgonyával, vagy dinnyével vethessék be. így a kapálással a kikelő tölgyfacsemetéket is állandóan tisztán tartják. A termés az övék. A föld megmunkálását ásóval és kapával végezik, hogy a csemetékben kárt ne tegyenek, a hiányt a következő évben pótolják. A nagyerdei és apafai vákáncsosok rendesen a kertségek és telepek szegényebb lakói közül kerülnek ki, akiknek udvarán állandóan van 10—15 drb aprómarha, és 1—2 disznó. Ezeknek egész nyáron gözülnek egy kis füvet, sósparajt, minden este egy hát zöldséget visznek haza. Ugyancsak a vákáncsból telik ki a nyári tűzrevaló a kihányt gyökérből, lenyesett faágakból. Igaz, hogy a vákáncsföld nem fizet bőven, tengeriből egy holdon 6—7 q terem, burgonyából 4—5 q, de egy disznó hizlalásához elegendő. Régebben, míg nagyobb vákáncsföldeket osztottak, a városhoz közeleső erdőségeken a dinnyések ütötték fel a tanyájukat. Ezek aztán, hogy a termést a kóborló emberektől, nyúltól és őztől megvédjék egy kis kunyhót is sikerítettek maguknak dinnyeérés idején, vadkenderből, napraforgókóróból, szalmából és egész nyáron kint tanyáztak. Innen hordták a piacra a dinnyét, mert ezt a debreceni cívis máshol nem termelte. Rendesen magános öreg emberek voltak ezek, akiknek nem volt családjuk, nehezebb munkára már nem voltak alkalmasak, de a dinnyekapálás könnyű és babra munkáját el tudták végezni. Néha nyárára egy rossz lovat is vettek, melyet dinnyehéjon, árokmentén szedett fűvel feljavítottak, hogy ősszel kis nyereséggel adják el. Ősszel behúzódtak a városba, favágók lettek, de némelyik kis földkunyhóban a telet is itt húzta ki. Ma már az élelmes hevesi dinnyések kiszorították őket. A városhoz közeleső területeken a vákánesos rendszer a háború után lassanként meg is szűnt. Másként áll a helyzet a távolabb fekvő erdőségeken, Cserén, Halápon, Bánkon, Fancsikán. Ide már nem a debreceniek telepedtek be először. A debreceni puszták első és állandó