Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

390 Az is jellemző a magyar ember tisztes gondolkodására, hogy nem szeret a nagy nyilvánosság előtt enni. Nem ül a székszínre, hanem elhúzódik enni. Megveti a városi proletárt,, aki kiül, vagy kiáll a legforgalmasabb utcára és ott hajtogatja egy üvegből a kávét, vagy a lócán ott falja a kenyeret és kis piszkos szalonnát. Szája cipó, hull szájából a kenyérmorzsa, egy szót sem tud szólni, úgy zabál. „Ugyan a fene a rossz emberit, mir nem húzódik el, mikor eszik" — kifogásolja az egyik magyar. Maga sem zavar mást az étkezésben. Ne állj oda ! ne nízz. a más szájába ! — feddi serdülő fiát. Ha mégis oda kell mennie,, illedelmesen jóétvágyat kíván az ételhez. — Köszönjük, tessík Fig. 133. ábra. Ebédrehívogató-duda az erdőkben Debrecen környékén a Déri múzeumban. Signalhorn zum Mittagessenruf in den Wäldern von Debrecen. Déri Museum. hozzánk jönni ! — hívják meg. Mire az illető rendesen meghöszöni, de nem fogadja el a meghívást. Mikor a magyar ember jól lakott, azt mondja „na most megkenekedtem /" — Használják ilyen kitételben is „na, kikenekedtek hé ! ! !" vagy így : „úgy kikenekedtem, hogy a hasamon meg lehetne kalapálni a kaszát". Ezek jellemzők a magyar nép gondolkozására. Az egész szegény emberek a nagy búza és tengeritermő tiszántúli határban bizony téli időben hetekig nem esznek sem egy falat kenyeret, sem egy falat málét. Örülnek, ha krumpli, répa és káposztaleveshez jutnak naponta egyszer. Ezeket azután nem lehet csodálni, ha a jószágtól megeszik a takarmányrépát. A magyar nép rendes étlapot napról-napra nem csinál. Ötletszerűen főz: ami van, azt főz, és amennyi ideje van ahhoz főz. Megpróbáltam azért egy pár étlapot összeállítani.