Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

368 A kalácsot kalácscserépben, újabban pléhtepsiben, a pogácsát, süteményt vagy a kemence fenekén vagy tepsiben sütik. A palacsintasütő régen szintén cserép volt, aztán bádog, ma már zománcos. XIV. A magyar nép evőeszközei. A tiszántúli magyar nép nagyon kevésszámú és nagyon egyszerű evőeszközt használ. Valójában egy kanál és egy kés az egész. Villája csak abban az esetben van, ha kését a késes Fig. 113. ábra. Liszt, méz, zsíros boclon füstölt fekete cserépből. Eingeräucherte schwarze irdene Tönnchen für Mehl, Honig und Schmalz. mester villával együtt csinálta. Azonban a villa nem tartozik szorosan evőeszközeihez. A régi ismert falusi vőfélyhivogató is így végződik : Kést kanalat hozzanak, Hogy éhen ne maradjanak. Annyi tény, hogy a tanyán aki enni akar, késének, kanalának kell lenni. Akinek nincs, nem eszik. A parasztkések legősibb formája a zsidóbicska. A debreceni és tiszántúli magyar csak ezt az egyetlen zsebkést hívja bicskának, a többit késnek. Teljes neve : két krajcáros zsidóbicska, rövidítve zsidóbicska, ritkán bicska. Tréfásan bicskura- hutykura néven szokták nevezni. A bicska áll egy puhafanyélből és egy pengéből. A fanyél hengeralakúra van esztergályozva. Hosszában rés van vágva,