Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

324 a konyhán megtüzesítették és az edény felszínén húzgálták és felégették a bőrszerű felső réteget. Csinálták még az ecetet bükkfaforgácsból is. Egy 25—30 literes hordót bükkfaforgáccsal töltettek meg. Ezt égettborral leöntötték, töltöttek bele égettbort, vagy más szeszt is és az így keletkezett ágyat érni hagyták. Mikor megérett, langyos bort töltöttek rá. Csapot ütöttek bele és megeresztették annyira, hogy csepegjen. A lecsepegett anyagot újra feltöltötték úgy, hogy szépen megsavanyodott. Ezt az ecetet nagyon szerették. A lencséből is csináltak ecetet éspedig úgy, hogy a lencsét megpirították, de úgy, hogy meg ne égjen. Tettek hozzá mézet, Fig. 87. ábra. Ecetágy tartó cseréphordó. Irdenes glasiertes Fass als Essiglager dienend. azzal összekavarták, töltöttek rá egy kevés szeszt, egy kis ecetet és így érni hagyták. Ez volt az ágy. Mikor ez megérett, langyos vízzel, esetleg borral felöntötték és meleg helyen erjedni hagyták. A nagyközönség részére a sóárulók társasága árulta az ecetet. A só és az ecet volt a magyarnak két legközönségesebb szükséglete. Hallottam ecetet készíteni almából, málnából, gyümölcsből, de ez már az újabb kor vívmánya. Ma az ecetgyárak a kényelmes asszonyok részére teljesen feleslegessé teszik az ecetkészítéssel való bajlódást. Kerti sáfrány. A kerti sáfrányt rossz sáfránynak nevezi a magyar, szemben a külföldi jó sáfránnyal. A falusi vagy a paraszt kiskertek díszei. Kórója jó védelem a virágágyaknak.