Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

316 meleg, kigyúl az aszaló. Ez olyan szégyen, hogy az emberölést hamarabb elfelejtik, mint ezt. Az aszalókat a szomszédosak egymás közelében építik, hogy az éjjeli munkában egymásnak segítségére lehessenek. Felváltva vigyáznak. Igen jó ilyenkor a tavalyi „szilvapájinka", ha ugyan van. De csak módjával, mert ebből is baj lehet. Megnehezíti az ember szemét. Az almát és körtét először kettévágják s úgy kerül az aszalóra. Ha igen finomra akarják készíteni, akkor a „belsejétől" is megtisztítják. Az aszalt szilvát megeszik úgy is, ahogyan van, vagy pedig „habarva", ,,tormás"-nak és bélesben, úgy mint a lekvárt. A ,,habartszilva" úgy készül, mint bármely más habart lé. A szilvát vízben megfőzik, aztán tejfellel és liszttel behabarják. ízletes és minden családnál használatos még ma is. A ,,tormás" készítéséhez már csak a legöregebb asszonyok értenek. A mai emberek már nem szeretik, különösen nem a „fiatalja", pedig régen ünnepi eledel volt. Füstölt disznóhús a „tormás" alapja. Legjobb a szíve, nyelve, de sódarhússal is megjárja. A húst megfőzik. A szilvát is jó édesen, de külön edényben. Reszelt tormát kemencében vagy „sütő"-ben vajjal megpirítanak, aztán az egészet összeeresztik és behabarják. A torma pirítása nem éppen szükséges, mert vannak, akik úgy szeretik, ha benne marad az ereje. Ha bélest akarnak készíteni, akkor a szilvát először megfőzik, aztán a levét leszűrik (ez igen jó a gyermekeknek), kimagolják és kanállal összegyömölik, megcukrozzák és úgy használják, mint a lekvárt. Igaz, hogy a szilvalé jóízű, de azért keveset tartanak róla, mert ha valakit erő, vagy bátorság szempontjából le akarnak becsülni, azt mondják rá, hogy : ,,szilvalé van benne". A népi gyógyítás a ,,pokolhólyag" orvosszerének tartja az aszalt szilvát. A pokolhólyagba fekete selymet kell húzni, aztán a szilvának kilökik a magját, megborsozzák és beborítják vele a fájós részt. Nem biztos, hogy használ, de azért ,,próbáli az ember". Debrecenben a nép az aszalt szilvát friss disznónyelvvel, gégével, szívvel főzi. A disznónyelvet, szívet, gégét főzik, mikor jól megfőtt, beleteszik a jól megmosott szilvát, egy kis rántást, megfő és megeszik. A lekvárfőzés. A lekvárt rendesen kerti gyümölcsből főzik. Csak a szegény erdei lakók főzik vadgyümölcsből. A legjobb lekvárt a kajszinbarackból főzi a gazdasszony. A legtöbbet és leggyakrabban a szilvából. A barackot méghajalják, kimagvalják és főzik. A ba-