Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

247 Most jön a káposztataposás. Ezt a munkát mindég férfiak végzik. Ha nagyon ritkán asszonynak kellene káposztát taposni, annak is nadrágot kell felhúzni a munka elvégeztéig. A taposó ez alkalommal melegvízben szappannal megmossa a lábát, gatyáját félcombig felgyűri, ott megköti. Lábával nem lép többet a földre, hanem beleugrik a már elkészített hordóba. Elkészítése főleg a tisztaságon áll. A hordókat jó előre kilúgozzák, kiszítatják hidegvízzel. Ezzel beállítják a helyére. Az aljára egész leveleket fektetnek, hogy a káposzta ne érintkezzék a hordóval. Erre a levéltakaróra fél kis kéve száraz kaporkórót tesznek, az egész hordó fenekén széjjel zilálva. Erre két szitabél aprókáposztára egyenletesen behintenek félmarék sót, kevés borsot, babérlevelet, félmarék vékonyra szeletelt birsalmát, íznyi hosszú tormát. Ekkor ugrik emberünk a hordóba, szélét megfogja és tapossa a káposztát addig, míg össze nem törik, nedves lesz. Lába alatt cupog a lé, ő azonnba a hordó szélén még körül sarkalja, azután felül a hordó szélére. — Jöhet a fűs ! — szól, miközben izzadt homlokát kendőjével töröli. Erre a gazdasszony sorban leülteti a fejeket, körben a hordó oldala szerint. Azután még egy kört rak ki, a közepét kifoldozgatja. Megigazgatja. Minden fej kifúrt torzsája lyukába egy csipet darabos sót tesz. Most két szitabél aprókáposztát tesz reá, elnyomogatja, egy jó félmarék sót hint rá, torma szeletet, babérlevelet, borsot is hint reá. „Na, haladhatsz !" — szól. A taposó leszáll a káposztára, elébb gyengébben tapossa. Nyiszognak a fejek a lába alatt. Azután már megfeküsznek a fejek s ő bátrabban táncol rajtuk. Különösen a szélét tapossa jól. A káposzta megtörik és levet ereszt. Szép sima, egyenes a felszíne. Újra kiül a hordó szélére és a gazdaasszony „füst rak". Ez így megy hatszor, hétszer. A hordó megtelik, a teknő kiürül, a fejek elfogynak. Az utolsó fűsre három szitabél aprót taposnak. A taposó kiszáll a kádból, megmossa lábát és lefekszik, megérdemli a pihenést. A hordót deszkákkal lefedik. A kerítés mellől elhozzák a káposztakövet. A káposztakő egy nagy nehéz kő. Az Alföldön nincs terméskő, ezért rendesen a szabad téglaégető kemencékből kikerült, összeragadt vastag kőtömeget, vagy a temetőből lopott sírkődarabot használják káposztakőnek. A káposztakő egész nyáron a kerítés mellett pihen. Káposztagyaluláskor megmossák, hogy a ráragadt portól, piszoktól megtisztuljon és ráteszik a deszkára, hadd nyomja. Egy nagy abrosszal letakarják, hogy a por, szemét bele ne essék. Ezzel a káposzta be van csinálva. Most már hadd érjék ! Az első napokon megnézik, jött-e rá lé. Ha igen, békén hagyják, ha nem, pár korsó vizet töltenek rá. A levet is megkóstolják, elég sós-e? Ha nem, még tesznek a levébe egy kis sót. Leveszik a követ és a sósabb lé leereszkedik, átjárja.