Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)
Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom
160 I egy kissé megfüstölik. így állni hagyják, egy hét múlva fogyasztható. Rendkívül finomízű szalonna és lassan világcikk lett. A zsírevés. A debreceni és tiszántúli magyar nagy zsírfogvasztó. Nemcsak sült, főtt ételekben szereti a zsírt, hanem nyersen is. Ki ne ismerné a zsírospirítóst, melyet a szegényember egyfelől ken meg zsírral, a jobbmódú kétfelől. Ezt behinti sóval és jóízűen elfogyasztja. Ezt az ételt zsíroskenyérnek nevezik. De zsíroskenyér az az étel is, mikor a fagyos zsírt a kenyérre kenik, nem is melegítik meg, hanem azon fagyosan megeszik. Ez a zsíros étkezés főleg télen van, mikor a disznóölés után több a zsír, és a zsíros eledelre szükség van, fűteni kell a testet. Erre a célra elsősorban a disznózsírt használják, de finom a liba, rucazsír is, mely csak jobbmódú házaknál van meg. Pecsenyezsírt a tepsiből nagyon szívesen kaparnak ki a kenyérrel. Napraforgó és tökmagtermő vidéken az olajat eszik ilyenképpen. A szegényember egy darab kenyérrel reggel elmegy a sajtóba (olajmalom) beszélgetni s mikor préselik a napraforgóolajat, alátartja a kenyerét a folyó olajnak és mindjárt meg is eszi. A szalonnasütés. A magyar ember nyersen is nagyon szereti a szalonnát, de valóságos ünnepi ebéddé változik, ha megsütheti. Hideg télen különösen hasznos a szalonnasütés, mert a sütő ember melegszik és eszik is egyszerre. A didergő cigánytól azt kérdi gazdája : ,,na cigán' mit szeretnél jobban, enni vagy melegedni ? —Salonnát sütni, gazduram !" — feleli a dádé ! A szalonnasütés egy magasabbrendű ételkészítés a magyar parasztnál ma is. Ehhez több és vastagabb szalonna kell, mint a nyersszalonna evéshez, kenyér is jóval több szükséges és végül sokkal több időt is igényel, a sütés és evés, mint a többi ételnél. Mert a magyar paraszt ezt is tempósan csinálja. Először alkalmas helyet keres a tűznek. Sima, csendes hely legyen az. Azután tűzrevalót hozat. Tüzet rak. A magyar rakja a tüzet, nem csinálja és nem szítja, vagy gerjeszti. Meggyújtja. Míg felgyúl, füstje, lángja elég, elkészül a sütéshez. A tüzet nem szabad lángoló, füstölgő anyagból : szalma, venyige, — rakni, hanem vastagabb anyagból, melynek parazsa, vagy mint a magyar ember mondja : pártüze van. Míg a tűz lángol, nyársat farag. Leszakít egy akácfavesszőt, kihegyezi mindkét végét. Az egyik végén hosszabb hegyet faragott, szépen meg is hántja körben. Erre a fehér végére jön a szalonna. A másik végét csak féloldalt hegyezi meg. Erre nem jön szalonna. Ezt a végét a földbe szúrja, ha valami ok miatt a sütést abba kell hagyni. Ha régi nyársat használ, a szalonnatartó végét késével megkapargatja, hogy a füst és égettség hadd jöjjön le róla. Ez a sütő. Levág két karé kenyeret. Meghámozza és a tűz mellé állítja, hogy az egész lapját érje a tűz. Hátul is fanyárssal megtámasztja, így pirítja. Neve pirítós. Mert a magyar ember a kenyeret pirítja T
