Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)
Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom
"287 A nádasokban élő kishalász a dúbirhalat egészben süti meg. Nem tisztítja meg a halat, hanem úgy mindenestől a forró hamuba dobja és betakarja a halakat. 10 0 Mikor a hal átsült, kikaparja a fekete, hamus halat, a hátuszonyát kirántja, piszkos, hamus bőrét leveti. Kettéválasztja, belét kilöki •és így megeszi. Ha a községben készítik a halat, az asszonyok kirántják. Megtisztított haldarabokat tengeridarában megforgatják, azután zsírban vagy olajban kisütik. A csukát savanyúlében és töltve is pompásan el tudják készíteni. A halászember akkor étkezik, amikor ráér. Nem tartja meg a rendes háromszori étkezést. Ha dolgozik, nem ér rá enni. IIa munkáját végzi, ételt főz és étkezik. Hányatott élete nem tűr meg semmi szokványos szokást. Ételük egyszerű. Italuk a Tisza szőke vize. A kisvizeknél a sírkutaknak bizony sokszor nem valami egészséges a vize. Étel után jót alszik a bokor árnyékában. A halpaprikást úgy is főzik, hogy alá aprítanak. Ez úgy történik, hogy a bográcsba szép félkövér szalonnát aprókockára vágnak, megsütik szép pirosra. Ebbe a zsírba egy-két fej vereshagymát kockára aprítva szintén megpirítanak. Azután a paprikát megpirítják és az így felkészített zsírba a szépen megtisztított és megmosott halat belehányják, annyi vizet töltenek rá, amennyi feléri. Most sót tesznek bele. Vereshagymát tisztítanak, karikára vágják és ezt is ráteszik. A lé már ekkor felfő. A halnak csak egy forrás kell, éppen azért vigyázni kell, hogy a hagyma elég vékonyra legyen karikázva, hogy mielőbb megfőjjön. A halat nem szabad megkavarni, mert törik, málik. Az így elkészített halat én jobbnak tartom, mint a sovány halász-levet. Óh hányszor jól tartottak a derék egyszerű halászok hallal. Mind egy bográcsból ettünk. Tányér nem volt, a Tisza partján. A hal meg nagyon forró a bográcsban. A halászok látták, hogy ügyetlen vagyok és nem bírom a forró ételt enni. A nagy keserűlapú levelét leszakgatták és mindenkinek arra tálaltak egy pár szép darab halat. Mi a lapúlevél mellé feküdtünk a zöld pázsiton és ki-ki a maga evőeszközével, bizony a legtöbb az öt körmével ette a halat. Ha elfogyott, a halászmester újra tett egy darabot. Végül jött a drága jó leve. Bizony kanala a többünknek nem volt. A halászmester nem esett kétségbe. Jó egészséges nyárfaágat töretett és minden halászlegénv faragott egy-egy kanalat. Az enyémnek a nyelét még meg is cifrázták. 10 0 Ecsedi István : Aki hamuba süti a halat. Poros országutakon. 13. lap.
