Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)
Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom
"233 onnan. Kunyhóikat rendesen valaminek szárazulatán állították fel, ha ilyet nem találtak, az ingó lápon is ellaktak. A kólóra vagy zsombokokra építkeztek. A lápokon három-négy ágú tapogató bottal óvatosan járt. Ezt a járást maga sem nevezte menésnek, hanem lábadozásnak. A határt járó hivatalos egyéneknek, úri vadászoknak, nádvágó parasztoknak jó és megbízható vezetői voltak. 6 8 Ősi soron szabad emberek voltak. Közszolgálatot nem teljesítettek, adót nem fizettek, rendes munkát nem végeztek. Nem nagy becsületük volt a megye előtt. Ugyanezt állítottam már egy évtizeddel ezelőtt és állítom most is a nádi, lápi emberről. Ilyenekkel én még találkoztam a Bodrogközön, az Ecsedilápon és a Sárréten. Nem leli az ilyen ember a helyét, nem fogja a hely otthon. Megyén, kóborol a réten, a lápon, keres és mindig talál valamit. Tehát a pákászás nem foglalkozás, még kevésbbé hasznos foglalkozás, mint inkább állapot volt. Folytonkeresgető, szimatoló, kutató embert jelentett. Hogy az ilyen ember vizek közelében halászattal, csíkászattal is foglalkozott, azt lakóhelye és kutatgató természete hozta magával. Azonban még így sem ez volt a főfoglalkozása. Nyugtalan kereső természetének a vadászat felelt meg legjobban. Felkeresni a vadmadarak fészkeit, kirabolni, a felnőtt madarakat a vizén és a lápon, a nádasban egész na]) hajtani, ez volt az ő fő eleme. A hatóságok nem szerették őket, maguk is kiközösítették magukat a társadalomból. De szegénységükben szabadok és gondtalanok voltak. A nádvilág táplálta, óvta őket. Kitűnő vezetői voltak a vadászoknak. Talpig becsületes embereknek ismerte és emlegette a letűnt kor világa őket. 6 9 Kitűnő vadászok voltak egytől-egyig. Ha halat fogtak, vészt építettek, tapogatóval lábolták a kisvizet. Versét, csíkkosarat raktak ki. A hálóból csak a merettyűt használták. Járművök a nagyon hegyesorrú csónak volt. Hajlékuk a nádból, hínárból rakott kunyhó. Osváth Pál a régi bihari nádasokról megemlékezve, azt mondja, hogy a halászok kettős tarisznyát viseltek, melynek egyik fele elől a mellen, másik fele pedig a háton csüngött, * ennélfogva átalvetö-nek nevezték. Rendesen azonban ez az egyszerű nép vagy kecskeszőrből készült szeredást, vagy házivászonból készült zacskót hordott, mely utóbbit bakó-nak nevezett. 7 0 6 8 Györffy id. m. 35—37. 11. Dr. Györffy István Nagykunsági Krónika 2., 31., 1. Ecsedi István : Poros országutakon. Debrecen, 1925. 10. és 107. 1. 7 0 Osváth Pál.: Közbiztonságunk múltja és pandurkorom emlékei. Budapest. 1905. 34. 1.
