Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

"232 nyul, vagyis „pákászkodik". Az elnevezés hihetőleg a már elavult „pák" gyökszóból ered. A pákász valóban, mint valamely pákász eb, szünet nélkül koncot keres a réten, s minden zsákmányon, mit magának itt kilesett, mohón kap. Ő az egész Sárrétnek korlátlan ura s birlalója, de egyszersmind nemtője, ki nélkül e roppant vadfészket elveszettnek kellene tartanunk. Vétereit, vészeit és varsáit kirakja minden irányban, azokban csíkot, halat, puszta kézzel nadályt, s nagy bosszúságára rákot fog, mely utóbbiról úgy van meggyőződve, hogy az Isten nem teremtette ételnek, miért is féregnek nevezi, s nagy méreggel hányja ki a fogóból. Minden vízi vad után leselkedik, s ha nincsen lőfegyvere, csapófát és tőrt vet neki ; a vadludak, vadrucák, szárcsák és libucok fészkeiből a friss tojást ezrével szedi, apró vadlibát fogdos,kócsag, vakvarjú, s vadgémtollakat szedeget ; a vízi vadászatokon a vadász kalauza és kis sajkájával a közlekedést tartja fenn, stb. Ezeket is Bérczy Károly : Hazai és Külföldi Vadászrajzok 88., 89. lapjairól veszi. A Magyar Táj szótár 59. lapján azt mondja : Rétségi kis halász, vadász, aki az egész évet a rétségben halászattal és vadászattal tölti". Ezt a megállapítást az Oklevél Szótár is átveszi. Herman Ottó : A magyar halászat I. kötetében szép hangulatos fejezetet szentel a pákászatnak. Ámde a kiváló tudós is a letűnt kort dicsőíti, annál kevesebb tárgyi néprajzi adatot sorol fel idevonatkozólag. A pákászembert legjobban ismerteti dr. Györffy István, aki Nagykunsági Krónika című értékes leírásában „rétes emberek" néven ír róluk és vadászó, halászó, őseink utódainak tartja és azt mondja róluk, hogy ezek az emberek kiveszik magukat a rétségbe és ott mint halász, csikász, rákász, vadász, darvász, sólymász, békász, méhész és piócaszedő élelmeskednek. A pákász foglalkozása volt mindez. Ehhez járult télen még a nádolás, vagyis nádvágás, gyékénydolgozás. E sok foglalkozás mellett mégis szegények voltak. Főfoglalkozásuk a vadászat, madarászat volt. Tojást szedtek, azt élték fel. Madarakat fogtak, azt is felélték, tollát dísznek adták el. Ha a tojás megritkult vagy a madarak elmentek ősszel, foglalkozott jobban halászattal. Eszközei olyanok voltak, mint a kishalászoké. Verse, vész, merettyű és tapogató. E szerszámok anyagát a gyékényt, gallyat, a rét termette. Neki volt ideje elkészíteni. Télen csíkot fogott és adott el bőven. Sőt még a sulyomszedés is főfoglalkozásához tartozott. Hogy milyen volt a rétes ember, dr. Györffy István egyszerűen, világosan megírja. Halász, csíkász, rákász, darvász, pákász, vadász, solymász, békász, méhész és piócaszedő. Györffy szerint a pákász, általában a rétségi emberek hat hétig laktak egy helyen, azalatt annyira kiélték, hogy el kellett hűzódniok