Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

146 lészás halász várja az iszap száradását, ha megbírja, felhuzogatja az iszapból a vészdarabokat és hazaviszi. Elteszi a padlásra száradni. Ha a víz szélén felejti, a friss tavaszi kötésű vesszőlésza a nedves talajban gyökeret ver és új életre ébred. A vészfő vesszői kezdenek kihajtani és lassan kilevelezni. A Tiszaparton járó gyakran talál egy-egy ottfelejtett, szépen kileveledzett lészafőt. A kisvizeken nincsen vessző, ezért a vész nádból készül. A kisvízi halász a vészt nádból csinálja. Közepes vészhez 35 kéve nád kell. A szép nádszálakat egymásmellé állítja, azután náddal, gyökérrel összehímeli vagy korcolja és viszi oda, ahol Fig. 7. ábra. Vész a Hortobágy-folyón keresztül. Fanggeflecht über dem Flusse Hortobágy. a hal jobban jár. A vészt rendesen tavasszal, haliváskor rakják le. Ott vár nyárig. Ha benthagyják a vízben, egy év alatt tönkremegy. Ma a nádvész legegyszerűbb alakja a vakvészfő. Nem egyéb ez, mint egy félgömbalakú, két sarkán behajtott vészfő, melybe 5—6 lépés nádlésza vezet be a parttól. Egyszerű szegény halászok az ereken, fokokon és kis folyókon használják. (6. ábra 2.) Fejlettebb fajtája a háromfös-vész. A Hortobágy és Kösélv folyásokon megteszi a halász, hogy a folyások keskenyebbrészét nádvésszel elrekeszti, mindkét parthoz közel egy-egy vakvészfőt formál. Ezeknek udvarából hosszú lészát vezet a folyóba és a két lésza a víz közepén felállított nyitott vészfőbe hajlik.