Ecsedi István – Sőregi János: Jelentés a Déri Múzeum 1932. évi működéséről (1933)

Függelék - Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon - Tartalom

"255 húzzák jó erősen, két-három görcsre megkötik. Az így megrögzített csapótollhoz kötnek négy-öt csapótollai jó erősen. A kötés így anynyira meg van szilárdítva, hogy ezt hiába rázza, csipdesi a madár, nem esik le a szárnyáról. A kötés oly erős, hogyha két hétig a szárnyon van, a megkötött tollak elsenyvednek. A galamb két hét alatt beszokik a többi közé. Két hét után a galambász elvagdalja a kötést és a galamb újra szabad lesz, de nem megy el többé. Főként idegen galambot, yadlibát, vadkacsát szoktak így a szelídek közé fogni. A galambot még úgy is szoktatják, hogy emberi koponyából itatják. Azt tartják, hogy az ilyen nem megy el a háztól. A gólyák, daruk, varjak, szarkák csapótollait kihúzgálják és vigyáznak rá, hogy ki ne nőjjön. Ha jól vigyáznak rá, ezek a kedves madarak évekig elélnek az udvaron, kedves és ügyes vendégei lesznek a háznak. Fig. 74. ábra. Madarak szárnyának megkötözése. Zusammengebundener Flügel eines Vogels. I. Klappfedern einzeln umbunden. II. Die oberste Klappfeder durchbohrt, dazugebundeh 5 Federn. A vadmadártoll, mint bokréta. Míg északon, ahol házi szárnyas nincs, tömegesen gyűjtik a vadmadarak tollát nagytömegben való eladásra, addig nálunk, hol háziszárnyas, liba, rucatenyésztés nagyban ki van fejlődve, a vadmadártoll gyűjtés és árulás ritkább, csak mint ritka érdekesség jöhet számba. A vadmadarakat az általunk tárgyalt vidéken tollukért nem vadászták. Ritka kivételt képezett a daruvadászat, mely madarat elsősorban tolláért vadászták. A vadlúdat, vadrucát azonban sohasem vadászták tolláért, azért, mert a magyar ember a tarka tollat nem szereti párnáiban és dunyhájában, továbbá mert az Alföldön a szelíd ruca és a libatenyésztés-