Ecsedi István – Sőregi János: Jelentés a Déri Múzeum 1932. évi működéséről (1933)
Függelék - Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon - Tartalom
137 felnevelni és házikacsává szelídíteni, mert már az első vízrejutáskor eltűnnek. 3 6 Ma már a vizeket lecsapolták. A lápok, sárrétek, nádasok, egymásután tűnnek el, az emberek igénye is nagyon emelkedett. Nem igen járnak vadmadártojást keresni, nem bajlódnak vele és a tojásszedés egyre jobban a csintalan gyermekek szórakozásává fajul. A fészekrablás. Az ősi gyűjtőgazdaságnak másik faja a fészekrablás. Az odúban lakó madarakat úgy fogják, hogy nappal meglesik, hogy mely odúba megy, este a madarász felmászik a fára, benyúl az odúba és kiszedi a rigót, bankát, harkályt. Meglesik azt is, hogy a szénaboglyában, vagy szalma kazalban hol fészkel a veréb. Oda, ahol a legtöbb fészek van, egy létrát tesznek. Ott hagyják pár napig, hogy a veréb hadd szokjon hozzá. A negyedik nap estéjén felmásznak a létrán és kiszedik a fészekből. A madarászásnak ezt a módját csak sötét éjjel lehet alkalmazni, mert a madár nappal hamar észreveszi és elmenekül. Épp így nem jó a holdvilágos este sem a fészekrablásra. A Hortobágy-pusztán ültetett szárnyék erdőkben nagyon sok a varjú fészek. Ha messze van az erdő a pásztorkunyhóktól, a tojást nem szedik el. Ezekben az erdőkben a varjak kiköltenek. A szomszédos Egyek községből figyelemmel kísérik a kis varjak fejlődését és mikor már a fiókák csonka tollasok, elindulnak a madarászok a fészkeket kiszedni. Felmásznak a fára, megnézik a fészkeket és a szép kövér varjú fiókákat zsákra szedik. Mivel azonban a sok fióka megfúlna a zsákban, kiszedik. Ha nagy a szárnya, levágják, hogy ne repkedjen, ha nem nagy úgy hagyják. Páronként lábukat összekötik és felrakják rúdra úgy, hogy az az egyik kis varjú a rúd egyik oldalán, a másik a rúd másik oldalán esik. Mikor így megpakolták, egy-egy ember a két végét a vállára veszi és szépen elviszik a sok varjú fiút Egyekre és itt eladják. A fiatal varjú húsa levesnek kitűnő, csak a bőrét le kell nyúzni. A debreceni tanyai suhancok elsőrendű szórakozása a szarkafíszkezís. A szarka kártékony madár, fészkét gily-galyból összetákolja és a fa ágai közé rakja. Ezeknek a fészkeknek kirablása és széthányása a tanyai legények kötelessége. Felmásznak a fára és kézzel kiszedik a fiókákat, ledobják és ezek megdöglenek. Ezután a fészkeket is lehányják. A bús szarkaszülők pedig elköltöznek. A suhancok ma is nagy előszeretettel ,,szarkafíszkeznek.*' Orosz Kálmán lelkész közlése. Tiszacsécse.
