Ecsedi István – Sőregi János: Jelentés a Déri Múzeum 1931. évi működéséről (1932)

Függelék - A debreceni cseréppipa

96 hólyag-zacskó. Ezeken kívül a debreceni magyar találékonysága macska, görény, menyét bőréből, gólya nyakából is csinált dohányzacskót. A szőrt lepállasztják a bőrről és kitörik. A lábak körmöstől és a farok szolgáltatják a sallangot. A hortobágyi ritka pamutanyag nem tartja oly nyirkosán a dohányt, mint a bőrzacskó. Ez a hibája. A dohányzacskó sallangjára van kötve a pipaszurkáló. Az egyszerű ember ősidők óta nyúllábszár-csontból töri a pipaszurkálót, a juhász pedig juhlábszár-csontból faragja. A városban a drótostót által sárgaréz drótból készített szurkálót használtak. A szegény ember egy drótot keres, végét karikában meggörbíti, ennélfogva ráköti a zacskójára, másik hegyes végével kipiszkálja a pipát, ha nem szelel. Úgyis két-három naponként késével kell kifaragni a kozmás-hói az odaégett bagót. A pipás ember rendesen csak egy napra való dohányt hord magával. A tartalékot otthon tartja egy nagyobb zacskóban, vagy dohányszitában. Régen, mikor a debreceni emberek szekeren utaztak Pestre, hatalmas borjútömlőt tele tettek dohánynyal az útra és mire visszajöttek a nagy barátkozásban mind el is fogyott. A pásztorember ma is borjú- vagy csikótömlőben tartja a tartalék vágott dohányát. Fig. 22. kép. Marha szívhólyag tőkére húzva. Fig. 23. kép Csont és drót pipaszúrkálók a Déri-múzeum ban.