Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)
NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Kolozsvári István: Egy bihari falu építészeti hagyományainak átalakulása a XX. században - Pocsaj népi építészete és változó faluképe
A XIX. század folyamán a nagyobb kukoricatermelő vidékeken, községünkben pedig kimondottan alapvető változásokon mentek át a kukoricatároló kasok, kosarak. A megnövekedett kukoricatermelés miatt előbb az uradalmakban, majd a XIX. század elejétől a parasztgazdaságokban is magas lábakra épített, szilárd faszerkezettel kötött, deszkapadozatú, lécezett oldalú górékat kezdtek építeni, nád-, jobbára pedig cseréptetővel. 5 5 Igen nagy számban van még olyan magtár és góré, melyet Mózer-féle cementcserép borít. Az Alföldön a jobbmódú gazdák 15-20 méter hosszú, végén vagy oldalán elhelyezett, két részből álló, lakattal zárható ajtóval ellátott górékat építettek. A górék helye a falusi portákon általában az udvar középső részén volt. A XX. század első felében a Bihari-síkság nagy részén a górék négy sarkához fehérre meszelt először támíves, később, a stabilabb kötőanyagnak számító malter megjelenésével egyenes - téglaoszlopokat építettek, s ezzel egy időben igyekeztek a górékat az utcafrontra helyezni, ami most éppen olyan rangjelző lett, mint néhány évtizeddel korábban a magtár. 5 6 A XIX. század végétől az is szokássá vált, hogy a górék alsó részét elrekesztették, befalazták, s itt sertés- és baromfiólakat alakítottak ki. Mindent összevetve a környékhez viszonyítva is a legnagyobb számban terjedtek el az utcafrontra épített kő vázas górék a velük együtt épített magtárakkal és téglakerítésekkel „valóságos utcasort alkotnak" - írja Dankó Imre az ezekről írt tanulmányában. 5 7 (VI. térkép, 22., 25. kép) Állíthatjuk azt is, hogy a legszebb példányok a pocsajiak valamennyi közül, különösen ritka, teljes összeállításban aránylag sok maradt fenn, de sajnos napjainkban egyik tűnik el a másik után, mivel a górékat eredeti funkciójuk elvesztése után nem lehet olyan sokrétűen felhasználni, mint például a magtárakat. Míg a háztáji gazdálkodás indokolttá tette, újonnan is épültek górék. A 70-es évekből származik néhány olyan darab, melyek a téglavázas górék továbbfejlesztett változatainak tekinthetők, ezeknél a téglából felrakott oszlopok helyét öntött vasbetonoszlopok vették át. Ahol lehetett, a szálastakarmányok egy részét lakóházak, istállók, sőt pincék padlásán helyezték el. A leggyakoribb szálastakarmány-tárolók azonban a 34 pár oszlopon álló nyeregtető által alkotott szénásszínek voltak. Elterjedt olyan változata is, melyeken az oszlopokat mindegy favázként felhasználva 2/3 rész magasságig felfalazták, lepadlásolták, és a födém fölötti rész szolgált szénatárolásra. A falak teteje fölé cserépből vízvetőt húztak. 5 5 BALASSA I. 1960. 266-292. 5 6 DANKÓ I. 1973.261-277. 5 7 DANKÓ I. 1973. 270. 236
