Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)
NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Kolozsvári István: Egy bihari falu építészeti hagyományainak átalakulása a XX. században - Pocsaj népi építészete és változó faluképe
Napjainkra úgy tűnik, hogy a falazóanyagok közötti versenyt a tégla nyerte. Az elmúlt tíz év helyi építkezéseit figyelembe véve csupán három lakóház épült szilikátból, mi több, a TÜZÉP-telepen néhány éve már egyáltalán nem forgalmazzák ezt az építőanyagot. Téglából ellenben annál nagyobb a választék. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a vályogot sem, sőt ha néhány év múlva ismét készítenénk egy statisztikát, a tégla arányával vetekedne, ha éppen nem előzné meg azt a vályogépítkezés hányada. A fentebb említett kedvező tulajdonságokra, illetve olcsóságára hivatkozva, és nem utolsósorban egy olyan újonnan felkapott divatot követve, amely úgynevezett öko- vagy bioépítkezés néven terjedt el, egyre többen építik házaikat újonnan kivetett vályogból. Ezt a környéken két faluban, Konyáron és Hosszúpályi ban kezdték el az utóbbi időben nagyobb számban előállítani, de az igények növekedése folytán már Pocsajban is úgy tartják, hogy „kezdhetik a cigányok kigyomlálni a régi gödrök fenekit". 2 8 Az alapozási módokat röviden összefoglalva azt mondhatjuk el, hogy hosszú évszázadokig kizárólagos formája a döngöltföld-alapozás volt. A lakóház helyét jól megtisztították, kiegyengették, sok helyen jól ledöngölték Fejlettebb eljárás volt ennél az, ha a fal szélességében árkot ástak, majd a kitermelt földet fordított sorrendben visszalapátolták, s jól ledöngölték. Több helyütt a kiásott földet törekkel keverték, meglocsolták és sorról sorra haladva visszarakták, majd erősen ledöngölték. Ez a technológia széles körben elterjedt volt, jellemző, hogy a századforduló táján a sár- és vályogfalazatú házak 92%-a még ilyen alapozásra épült. 2 9 Először a döngölt földet cserép- és téglatörmelékkel váltották fel, majd az alap egész mélységébe tégla került. Eleinte egyszerű sár volt a kötőanyag, majd e század első évtizedeitől megjelentek a korszerűbb, cementbeton kötőanyagok. Az 1920-as évek tekinthetők az igazi mérföldkőnek, hiszen ekkortól már minden esetben építési engedély kellett a lakóházak építéséhez, mely a szilárd alapozást előírta. A föld-alapozás aránya fokozatosan csökkent, s 1970-ben részesedése Pocsajban már csak 28,5% volt 3 0. A téglaépületek esetében mindig készítettek szilárd alapot, rendszerint úgy, hogy a fal rakását 30-50 cm mély árokban kezdték el, többnyire a már említett módon, a téglasorok homokba ágyazásával. Ennek előnyét abban látták, hogy a homokrétegek közé rakott tégla az egykor vízjárta területek lakóházainál a gyakran magasan lévő talajvíz mozgását rugalmasabban követi, így a ház fala nem szakad meg egy vizesebb - esetleg belvizesebb - tavaszt követően sem. A betonalap megjelenése, illetve lassú 2 8 Fodor Bálint (Pocsaj, Rétalj u. 25.) közlése. 2 9 Dám L. 1992. 35. 3 0 A Magyar Népköztársaság 1970. évi népszámlálása: Hajdú-Bihar Megye településeinek demográfiai adatai, 462—463. 214
