Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Kolozsvári István: Egy bihari falu építészeti hagyományainak átalakulása a XX. században - Pocsaj népi építészete és változó faluképe

ben, a falu újratelepítésének módján gondolkodott - derül ki levelezéséből.

1

5 1660ban az erődített kastélyt azonban Szejdi budai basa elfoglalta, majd Várad megvívása után helyreállította és tovább erődítette. Ugyancsak tovább építették a Berettyón épült, stratégiai fontosságú hidat, amelyet ugyancsak megerődítettek. A XIX. század derekán a helyi hagyomány egyébként négy várról tudott, nevezetesen a hosszúzugi várról, a hídközi várról, a Rákóczi-várról és a Leányvárról. A Rákóczi-várat 1702-ben már romként írták össze, de még a XIX. század elején is egyes maradványait helyreállítva vámháznak és vendégfogadónak használták. Az egykori halmaztelepülés nyomaként őriz Pocsaj ma is néhány vak zugot, zugot, amilyen pl. az Árpád utcából kinyúló Balázs zug is. A település rendje csak a XIX. század második harmadára alakult nagyjából egységesen úgy, hogy a házak az utcafrontra kerültek. A többnyire négyzet vagy téglalap alakú telkek egyik vége mindenképpen az utcára nyúlik, előfordul azonban egymáshoz közel eső párhuzamos utcáknál, hogy közöttük csak egy sor telek fér, tehát a telkek végénél is utca húzódik. Ilyen az egykori „Magyar vígén" az Arany János utca, az „Oláh vígén" pedig a Táncsics utca. Érdekes megjegyezni, miként él még ma is az emlékezetben a korabeli korrupció története. Ahogyan még a mai utcakép is megmutatja - ellenben a Magyar-vég vegyes elrendezésű utcáival - itt a templomtól az utca, illetve a vég vége felé haladva jól elkülönültek a telepesek vagyoni különbség szerint, vagyis a templom közvetlen környezetében állnak még ma is a valamikori módos román gazdák házai. Az első zsellérház a falu szélétől mindössze néhány száz méterre esik, végignézve az utcán a legelső szegényparaszti porták egyike lehetett. (4. kép) Maga az utca igen kanyargós, hol kiszélesedik, hol pedig összeszűkül, ami a valamikori telekkimérések során már fellépő helyi „korrupciós" esetekre vezethető vissza. Ez annyit jelent, hogy ki mennyit fizetett, olyan hosszúra szabták a telkét. Mivel egyik oldalon az Ér gátat vetett a terjeszkedésnek, így azt csak az utca rovására lehetett elvégezni. Talán nem szükséges hangsúlyozni, hogy a zsellérházak előtti utcaszakasz hirtelen kiszélesedik. Ekkor épültek a korábbi fejezetekben is épülő nagygazdaházak, melyek mellett már minden esetben - helyi és környékbeli jellegzetességként - főként górék és magtárak, de előfordult, hogy disznóólak, nyári konyhák kerültek az utcafrontra, a kerítés vonalába, ami gyönyörű tagolást adott az utcaképeknek. Ez a telekelrendezés alapjában véve a XIX. század későbbi folyamán nem változott meg, de részben módosult. A nagyméretű telkek ugyanis egyre másra megosztódtak a 1

5 DÉTSYM. 1982. 97. 207