Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Kolozsvári István: Egy bihari falu építészeti hagyományainak átalakulása a XX. században - Pocsaj népi építészete és változó faluképe

egyenetlenül oszlott meg, s ez a táji különbségek létrejöttében fontos szerepet töltött be. A Bihari-síkság a fellelhető építkezésre használható anyagok szempontjából általánosan illeszkedik az Alföld egészéhez. Három alapvető építőanyaga a föld, a fa és a nád hosszú időn keresztül elegendő mennyiségben rendelkezésre állt, de koronként más-más arányban. Ez okozta a táj építészeti korszakai közötti anyaghasználatbeli különbségeket. A Bihari-síkság közvetlenül a Sárrét szomszédságában fekszik, Pocsaj pedig kimondottan határ menti, átmeneti településnek számít. A Sárrét falvaihoz hasonlóan bőven elegendő mennyiségben állt rendelkezésre a jó minőségű, erős és vastag úgynevezett veres tövű nád és a mocsári tölgyesek és galériaerdők fája is, melyek számottevőek az építkezés szempontjából, elfogadható faanyagot szolgáltattak az épületekhez. Tudjuk, hogy ezek a XIX. századi vízszabályozások előtt széles sávban végigkísérték a Tiszának és mellékfolyóinak a holtágait is. Különösen bőven termett itt a vessző, gally, karónak való fa, amelyekből nemcsak a ház fala, hanem ajtó, födém, kémény, oromfal stb. is készülhetett. Olyan mértékű fabőséget azonban még a középkorban sem tételezhetünk fel, amely bármilyen faépítkezést lehetővé tett volna, ahhoz sok és jó minőségű, elsősorban fenyőfára lett volna szükség. A cölöpvázas (nádés sövényfalú) épületek azonban nem kívántak elsőrendű faanyagot, és a gyengébb minőségű az Alföld nagyobb részén a köznép számára is elérhető volt, helyben be lehetett szerezni. A tetőszerkezet szarufáit is elő tudták állítani bármilyen gömbfából, csupán a szelemenhez kellett hosszabb és vastagabb gerenda. Hasonlóan gondot jelenthetett a 2-3 hosszúágas beszerzése, amelyeknek teherbíróknak kellett lenniük, különösen a megnövekedett épületmagasság esetén. Ennek beszerzése nem biztos, hogy a falu határából megoldható volt. Az alföldi tölgyesek kiterjedésének mértékét némileg jelzi az is, hogy az északkeleti peremterületek kivételével sehol sem bukkan fel a talpas-vázas építkezés emléke." A falazat anyaga általánosan a föld volt, szinte kizárólagosan egészen a XX. század első harmadáig. A lecsapolásokig rendelkezésre állt a különféle favázas, tapasztott falú házak alapanyaga, ezeket követték később a tömör földfalak. Pocsaj még a kötöttebb, feketébb föld zónájába esik, ami a vertfal készítésére volt a legalkalmasabb. Később, a technológiai fejlődés során kialakult vályog készítéséhez is rendelkezett megfelelő alapanyaggal, a falu északi határa ugyanis jó minőségű agyagot rejtett, ami később még helyben kiégetett tégla készítésére is alkalmasnak bizonyult. Az előbbiekben azokat a környezeti tényezőket vázoltam fel, amelyek közvetlenül az építőanyagok felhasználását és az épületszerkezeteket befolyásolták. Emellett 1

1 BARABÁS J. 1997. 93. 202