Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Vajda Mária: A szőlőművelés szokáshagyományai Almosdon

termett, azt lenézték. „Az ilyen még a megvakult szemet is ráhaggya a cserre, nem tuggya, hogy a döglött bornyú, nem szopja az annyát" - mondták megvetően. A metszést régen és ma is hajolva vagy térdelve végzik, mert „a szőlő azt akarja, hogy rabszolga módra térdeljen előtte, és úgy szolgálja ki az ember. " A XIX. század végén, XX. század legelején még Almosdon is metszőkést használtak, a közép részén baltaszerű kiképzéssel, ami a tőkék tisztítására szolgált. Az 1920as években a kecskeméti olló használata a jellemző. Metszőkapát, amivel a szőlőtőkét kibontották, régen házilag készítették az elkopott „fardapofájú" régi kapából.

1

8 Metszés után a levágott szőlővesszőt tövénél fogva szépen sorba, kévébe rakták, és régen sással, újabban pedig műszálas madzaggal összekötik és kihordják a pajta környékére, s ott nagy csomóba rendezik. Levágott szőlővesszők (2009) Bogya Pál felvétele A száraz venyige jó tüzelő volt régen, szegény emberek fizetés nélkül is kihordták, ha a venyigét nekik ajándékozták. Nagy hasznát vették tűzgyújtáskor, vagy szabadtüzelésnél is. Régen kerülőbérbe is adták a venyigét, a hegyházban ezzel fűtött be, amikor hideg volt, vagy éppen főzni, szalonnát sütni akart a kerülő. Venyigéből javították ki a garággyát is. Az 1970-1980-as években nem kellett már senkinek tüzelő gyanánt a venyige, mindenki kihordta a még megmaradt szőlőkből a legelőre, nagy halomba rakták, és úgy elégették. 1

8 A kapa két oldalát hidegvágóval levágták egyenesre. Faragtak bele akác- vagy nyárfából egy kb. 50 cm hosszúságú nyelet, s ezt jól beékelték a kiskapába, s utána az üllőn kikalapálták. Későbbi időben már a kovácsra bízták elkészítését. 169