Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Vajda Mária: A szőlőművelés szokáshagyományai Almosdon

Telepítés előtt kijelölték, felosztották a területet sorokra. Ezek a parcella hosszában, a dülőútra merőlegesen futottak. A sorköz egy jó nagy lépés (100 cm) volt. Az első sor helyére zsineget húztak és kis lépésnyi távolságokra (80 cm) rongyot kötöttek rá, ez jelezte a tőtávolságot, vagy egy rúddal mérték ki a szőlőtő helyét, melyet kis földbeszúrt nádszállal jelöltek meg. Ezzel a módszerrel sorról sorra haladva, hosszában és keresztirányban is szabályos sort, kodrátos, vagyis négyzetes elrendezést nyertek. Későbbi pótlások alkalmával megváltoztak a szabályos tőtávolságok, s ez a kodrátos rendszer felbomlott. Mire a szőlő elöregedett, már csak a sorok távolsága maradt az eredeti. A parcellát hosszában a terület nagyságától függően járókra osztották. A járókat a keresztben haladó utak, ösvények választották el. Magát a telepítést kora tavasszal vagy ősszel végezték. Gyökeres vagy sima vesszőt ültettek. A gyökerest előtte való évben iskolában nevelték. Ősszel kévébe kötözték és a pincékbe homokba ágyazva helyezték el. Tavasszal az elvermelt vesszők áztatása, szívatása után, minden egyes szálat megvizsgáltak, a gyökerét megmetszették, a hajtást egy szemre lemetszették, s egyenként elültették kijelölt helyükre, az ásóval kialakított 60 cm mély gödrökbe. De többnyire fa- vagy vasfúróval történt az ültetés a homokos talajon. Az akácfából készült fafúrót, vagy valamelyik álmosdi kovács által ócska szekér vas alkatrészéből kovácsolt vasfúrót a földbe szúrták 60 cm mélyen, s a lyukat előre-hátra történő mozgatással bővítették, hogy a vessző beleférjen. Ha a vesszőt belehelyezték, egy tenyérnyi távolságra tőle a fúrót ismét a talajba szúrták, és a földet a vessző irányába erősen nyomták, s így a földet a vessző mellé szorították. Napraforgó-kórót tűztek mellé, ezzel jelölve meg a szőlő helyét. Ezután felcsirkézték, halmot húztak a vessző fölé, hogy ki ne száradjon. A csirkézést csak a nyár utóján bontották ki. A gyökeres vessző gyorsabban fakadt, fejlődött, mint a sima. A sima vessző ültetése annyiban tért el a gyökerestől, hogy minden esetben fúróval történt. Május hónapban, és később is amikor gyomosodott a szőlő, megkapálták. Nyáron, ahogy a hajtások nőttek, a kiskarókhoz kötözték. Bordói lével permetezték, s ősszel elfedték. A megmaradt vesszőket eliskolázták a későbbi hiányok pótlására. Azoknak a szőlőknek a helyére, amelyek nem fakadtak meg, a következő évben új gyökeres vagy sima vesszőket ültettek. Ha a már beállott szőlőkben, elpusztult valamelyik tőke, azt lehúzással vagy buktatással pótolták, s pótolják ma is. Lehúzásnál, az előző évi kötözéskor kiválasztott 166