Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Vajda Mária: A szőlőművelés szokáshagyományai Almosdon

szerint addig volt rend és fegyelem, biztonság a szőlőskertekben, amíg a hegyközség fennállt. Az idők folyamán kialakult szőlőskertek a határ többi területétől jól elkülöníthető zárt kertet alkottak. Ezeket kerítés, úgynevezett garággya vette körül, készítését egy időben kezdték a szőlőskertek telepítésével. A garággya építésénél a kijelölt területet először mindig árokkal vették körül. Az árokból a földet mindig a kert felé eső szélére hányták, kis sáncszerű töltést formálva belőle. Ebbe a töltésbe 40-50 centiméterenként kb. két méter magas karókat vertek le, végét kihegyezték, s erős tüzű lángon megperzselték, hogy tartósabbak legyenek. A karók közét hajlékony, néha szúrós vesszővel, feltöltötték, illetve befonták. A garággya építését, majd folyamatos karbantartását a hegyközség vezetősége rendelte el a szőlősgazdák szavazatai alapján. Minden hegybíró és a mellé rendelt két esküdt ember kimérte, kinek mekkora hosszúságú garággyát kell építenie, s környékét a gaztól tisztán tartania. Ez az álmosdi szőlőskertekben minden 100 négyszögöl szőlőterület után egy méter garággya gondozását, rendben tartását jelentette. Évente szúrós gallyakkal, venyigével „fejelték" a garággyákat, az árkot minden év tavaszán kitisztították, a környékén lévő belső sávon a gazt kikapálták. Ezt a hegyközségi rendszabály is előírta, amit mindenki tiszteletben tartott. A garággyával körbevett szőlőskertekbe a kétszárnyú deszka hegykapun, nagykapun és mellette az ugyancsak deszkából készült kiskapun lehetett bejutni. Ezek a régi portákon lévő kapuk mintájára készültek, belülről zárható famakkos zárakkal, de a zárak utóbb már vasból készültek. A kapukat naponta a reggeli órákban a kerülő nyitotta ki és este bezárta. Szőlőérés idején augusztus hónapban a nagykapu zárva volt, ettől az időtől kezdve senki sem közlekedhetett szekérrel a szőlőkben a szüret idejéig. A szüret után ismét zárva tartották a nagykaput. A kiskapun gyalogosan lehetett közlekedni. A hegykapuk fenntartásáról is a hegyközség gondoskodott. Minden év tavaszán - még a kapálási idő beállta előtt - a hegybíró, a mellé rendelt két esküdt emberrel feljárta. A szőlőskertekben az utakat úgy képezték ki, hogy a szőlők véggel a dűlőutakra érjenek. A hegykaputól vezetett a nagydülőút, ezen szekérút, gyalogút volt. A kert közepe táján keresztdűlők voltak. A szőlők területei véggel értek össze a másik dűlőbeli szőlővel, ezen vezetett a pásztorút, egy gyalogösvény. Ezen a pásztorúton a kerülő közlekedhetett csak, más gyalogos nem. A kerülő, mikor a pásztorút végéhez, illetve a kezdetéhez ért, egy jelet rajzolt az útra, ami néhány vonalból és családi nevének kezdőbetűjéből, valamint a hónap és a nap dátumából állt, ezzel jelezte a 162