Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 10-11. (Berettyóújfalu, 2006)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Koticsné Magyari Márta: Görög katolikus nagyböjti hagyományok Létavértesen

Magyari Márta GÖRÖG KATOLIKUS NAGYBÖJTI HAGYOMÁNYOK LÉTAVÉRTESEN Létavértes város mai közigazgatási területén egykor két önálló település élt egymás mellett. Mindkettőben református magyar és döntően román eredetű görög katolikus népesség lakott.

1 Az 1990-es évek közepén végzett néprajzi terepmunka - elsősorban a húsvéti szokáskör vizsgálata - során kirajzolódó kép a bihari görög katolikus falvak hagyományvilágához kapcsolja. A görög katolikus húsvéti szokáskör elidegeníthetetlen részét képezi az ünnepre való felkészülés időszaka, a nagyböjt, amely szakrális és profán mozzanatokat is magába foglal. Az ünnepre való szakrális felkészülés a nagyböjti ájtatosságok formájában ölt testet. A XX. század húszas-harmincas éveiben a vallásos társulatok intenzív működésének hatására kezdtek terjedni egyes ájtatossági formák. Nagylétán például a nagyböjtben esténként házaknál gyűltek össze a rózsafüzéresek imádkozni, énekelni.

2 A görög katolikus nagyböjti szakrális hagyományoknak igen jellegzetes, jól körülhatárolható, ugyanakkor a húsvéti szokáskör határain túli vonatkozásokkal rendelkező része a halottak emlékezetére a nagyböjt bizonyos szombati napjain a templomokban megtartott szertartás. A görög katolikus egyházi naptár öt emléknapot ír elő a halottak emlékezetére, ezek mindig szombati napon vannak, ezért közkeletű elnevezésük halottak szombatja, vagy hóttak szombatja. Ezek közül kettő esik a nagyböjtbe, egy a húshagyó vasárnapot megelőző szombatra, egy pedig a pünkösdöt megelőző szombatra. A helyben kialakult szokások e szertartások számát módosíthatják, így például Nagylétán a nagyböjt minden szombatján - a virágvasárnapot megelőző Lázár szombatját kivéve elvégzik. A szertartás során a gyászmise után pannachidát végeznek és a halotti könyörgésekben felolvassák az elhunytak neveit. A XX. század első harmadában a görög katolikus közösségekben még általános gyakorlat volt, hogy a halottak szombatjára kis kalácsokat sütöttek és vittek a templomba. Ezek a kalácsok a bihari falvakban a szertartás kellékei is voltak, gyakran gyertyát erősítettek rájuk. Sütésüknek, díszítésüknek hagyományosan kialakult formája is volt. Általában az áldozásnál használt kaláccsal azonos módon preszkurának, preszkura kalácsnak nevezik. Vértesen és Nagylétán csak az ál1 A település népességének történetéhez lásd: TOKAI Gyula: NagylétaJÖldje és népe. Vámospércs, 1992. 2 „így a falun, mán ki milyen részen lakott, összegyülekeztek a rózsafüzéresek, meg a gyerekik, mer' én még akkor gyerek vótam, osztán akkor háznál mentünk és ott imádkoztunk, énekeltünk. Minden este vót ez, csak szombat este nem, mer' akkor fürdés vót minden helyen." (M. Gy.-né sz. 1911. Nagyléta)